kamion eb

Újabb futamgyőzelem és hatodik hely Kiss Norbert vasárnapi mérlege

2023.05.21.

A harmadik futamot az első helyről rajtolva megnyerte a címvédő Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idénynyitó misanói hétvégéjének vasárnapi napján, míg a negyedik versenyen hatodikként ért célba.

A 38 éves szombathelyi pilóta a szombati naphoz hasonlóan ezúttal is megnyerte az időmérő edzést, majd a nap első - a hétvége harmadik - 12 körös viadalán rajt-cél győzelmet aratott. A fordított rajtrácsos késő délutáni zárófutamon Kiss a nyolcadik pozícióból indult, ezen kettőt tudott javítani, így 12 kör után hatodikként intették le.

A négyszeres Eb-győztes magyar versenyző az idénynyitó szombati napjának első futamát műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni, majd a második versenyen a rajtrács végéről rajtolva is győzni tudott, miután az egész mezőnyön átverekedte magát.

Kiss így Misanóban 36 pontot gyűjtött, ezzel az összetettben a harmadik helyen áll. Az élen a hatszoros Európa-bajnok Jochen Hahn (45 pont) várja a folytatást, második a háromszoros kontinensbajnok spanyol Antonio Albacete (39). A kamion Eb idei szezonja június 10-11-én, a Slovakiaringen folytatódik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
A Nemzetközi Autóipari Munkacsoport (IATF) bejelentette, hogy a BYD hivatalosan is csatlakozott a....
2026.03.19
A Ford bemutatta az elektromos Capri SUV továbbfejlesztett változatát, amelyet egy sportautó....
2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....
2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....
2026.03.18
A Leadec Kft. bővítette szolgáltatásait a BMW Group debreceni gyárában és további feladatokat....
2026.03.18
Az ügyintézés és a lakossági internethozzáférés is javul többek között néhány Szeged környéki....
2026.03.18
Március 8-án, vasárnap ünnepelte a Volkswagen Haszonjárművek a hannoveri üzem 70 évét. 1956-ban....
2026.03.18
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven....