gépkocsivezető-képzési program

Újabb hivatásos gépkocsivezetői képzések indulnak

2018.05.11.

Újabb 1200 hivatásos tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése kezdődhet meg 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program keretében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel. 

A közlemény szerint az oktatásokon a csoportos tájékoztató korábbi résztvevői közül azok vehetnek részt, akik elhelyezkedést igazoló munkáltatói szándéknyilatkozattal rendelkeznek. 

A minisztérium a tehergépkocsi- és autóbuszvezetői képzéseket az áru- vagy személyszállítással foglalkozó belföldi vállalkozások gépjárművezetői létszámhiányával indokolta. Hozzátették, hogy a program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, mivel biztosítja a cégek növekedéséhez szükséges munkaerőt. 

Közölték, hogy a program képzéseit április végéig 3600-an fejezték be, a végzettek majdnem 94 százaléka magyarországi székhelyű vállalkozásoknál helyezkedett el. A programot az OFA Nonprofit Kft. valósítja meg.

Az NGM kiemelten fontosnak nevezte a szállítmányozás és a raktározás támogatását, hiszen - mint írták - az ágazat 2017-ben a GDP 5,5 százalékát adta és több mint 290 ezer embernek ad munkát Magyarországon.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....