Mercedes Benz

Újabb ízelítőt adott a Mercedes a januárban érkező jövőautójáról

2021.12.04.

Az EQXX-ről újabb adatokat és egy képet hoztak nyilvánosságra.

Először 2020 végén árulta el a Mercedes, hogy egy forradalmi elektromos autó tanulmányon dolgozik, de idén júliusban már egy ízelítő fotó is napvilágot látott az újdonságról. Markus Schäfer, az igazgatótanács egyik tagja most a Linkedin-en osztott meg újabb információkat és egy még egy képet a látványos koncepcióautóról.

Schäfer szerint a EQXX valós hatótávja eléri az 1000 kilométert, miközben normál autópálya-tempó mellett 10-nél kisebb fogyasztással rendelkezik (100 kilométerre vetítve, kWh-ban mérve). Ebből arra lehet következtetni, hogy nagy hangsúlyt fektettek a légellenállás csökkentésére, pedig már az idén piacra került EQS is világrekorder a maga 0,20-as alaktényezőjével. A Mercedes célja továbbá az is (és ehhez a Forma-1-es csapat mérnökeinek segítségét is igénybe vették), hogy az EQXX lítium-ion akkumulátorának energiasűrűsége 20 százalékkal múlja felül az EQS-ét.

Az ízelítő képekből annyi már látszik, hogy a fekete kocsi igen lapos, a formája kavics-szerűen lekerekített, a fényszóróit LED-csík köti össze, és nincsenek hagyományos külső visszapillantói. Valószínűleg a januári CES-en debütál majd az EQXX, amely jó eséllyel sosem kerül majd sorozatgyártásba, de a technológiái és formanyelve megjelenik majd a közeljövő elektromos Mercedes modelljeiben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....
2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....