Kecskemét

Újabb modellt fog Magyarországon gyártani a Mercedes

2026.01.06.

A Mercedes Magyarországra hozza az A-osztály gyártását is az idei évtől - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.

Szijjártó Péter szerint ha most Kecskemétre nézünk, akkor azt látjuk, hogy a Mercedes legnagyobb európai gyára jött létre Magyarországon az elmúlt alig több mint tíz évben, aminél világszinten is egyedül csak Kínában épült ki nagyobb kapacitás.

Ma már több mint ötezren dolgoznak közvetlenül is a Mercedes-gyárban, amely 2024-ben az ország legvonzóbb munkahelye lett, és több alkalommal is a legjobb gyárnak választották meg világszinten a Mercedes-csoporton belül. 2024 októberében gördült le a kétmilliomodik modell a vállalat kecskeméti gyártósoráról és mostanra az a helyzet állt elő, hogy Kecskeméten gyártják a csúcstechnológiás belsőégésű motoros autókat, a plug-in hibrideket és a teljesen elektromos modelleket, miközben a Mercedes éppen létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját is hazánkban - ismertette az eddigi eredményeket.

"Ma pedig itt egy újabb jó hír: a Mercedes úgy döntött, hogy az idei évtől Magyarországra hozza az A-osztály gyártását is" - írta Szijjártó Péter.

Kiemelte: mindez azt jelenti, hogy a Mercedes immáron három modelljét fogja nálunk gyártani, köztük az új csúcstechnológiás és tisztán elektromos GLB-t, az új C-osztályt és immáron az A-osztály is ismét nálunk gurul le a gyártósorról.

"Ennyit számít a józan észre alapozott gazdaságpolitika, a stabil kormányzás, és hogy nem vagyunk hajlandóak lemondani az olcsó orosz energiahordozókról. Amíg Európa lemarad, addig nálunk a legnagyobb világcégek újabb és újabb fejlesztései jelennek meg Amerikából, Ázsiából, vagy éppen most Németországból" - zárta bejegyzését a tárcavezető.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....
2026.04.29
Az Európai Unió ösztönzi a kerékpározást, de nem teremti meg hozzá mindenhol a biztonságot. Az....