Rail Cargo Hungaria

Újabb nemzetközi tehervonatot indított a Rail Cargo

2018.11.07.

- A múlt hónapban megkezdte menetrendszerű közlekedését Európa legnagyobb tengeri kikötőjét, Rotterdamot és a budapesti Rail Cargo Terminal - BILK logisztikai központot összekötő tehervonat, ezzel egy éven belül a negyedik vonatprojektjét indította útjára a Rail Cargo Group - közölte a Rail Cargo Hungaria Zrt. az MTI-vel.

Hernád Ágnes, a Rail Cargo Operator - Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte, a mintegy 1400 kilométeres távot a vonat köztes megállók nélkül egy nap alatt teszi meg. Az ügyvezető igazgató szerint a Magyarország legnagyobb vasúti és közúti bimodális terminálja és a rotterdami kikötő közötti vasúti összeköttetés olyan kedvező fuvarozási alternatívát kínál, amely még a kamiontársaságok számára is vonzó.

A 22 vagonból álló szerelvények kapacitásának egy részét közúti fuvarozó cégek kötik le, hogy félpótkocsijaikat sofőrök utaztatása nélkül juttathassák el a kikötőbe. A vonat fennmaradó kapacitásával tengeri és tankkonténereket szállít - írják a közleményben. A budapesti BILK terminálra Rotterdamból érkező nem magyarországi rendeltetési küldeményeket a Rail Cargo Group projektvonatai továbbíthatják vasúton Románia, a görögországi, törökországi és olaszországi célállomások, illetve a déli tengeri kikötők felé. Ezáltal a vonatok nemcsak Magyarországot kapcsolják össze Hollandiával, hanem egész Nyugat-Európát Dél- és Délkelet-Európával - hangsúlyozta Hernád Ágnes.

A Rail Cargo Hungaria egy évvel ezelőtt kezdte meg a projektvonat rendszerek kialakítását. A Maria Theresia elnevezésű projektvonat a cseh és a dél-lengyel iparvidékről szállít termékeket a budapesti régióba, elsősorban a csepeli Szabadkikötőbe, a Balkan Express néven futó járat a Nyugat-Európa országaiból származó árut Magyarországon és Szerbián keresztül Görögországig és Törökországig fuvarozza, míg az idén szeptemberben indult Multigroup márkanevű vonatrendszer a magyarországi termelőüzemek áruit, illetve a nyugatról ide érkező tranzitfuvarokat juttatja el Bukaresten keresztül Ploiestibe, illetve a bulgáriai Stara Zagorába.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.06
500 munkahelyet szüntetnek meg a KTM-nél, többségük a mattighofeni gyárban. Csütörtök délután a GPA....
2026.02.05
Megemelték a keretösszeget, meghosszabbították a jelentkezési határidőt a vállalati e-autó....
2026.02.05
Vendég: Bogyay Norbert a gyári Simsonok hazai gyűjtője. ..
2026.02.05
Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról. A Pest és Jász-Nagykun-....
2026.02.05
Meglepő fordulat, radikális stratégiaváltás.   ..
2026.02.05
Február 10-én leplezi le vadonatúj típusát a Toyota. Egyelőre csak annyit tudunk róla bizonyosan,....
2026.02.05
Hatalmas érdeklődés övezi az utcán, elismerő tekintetek és felkiáltások kísérik útját. De vajon....
2026.02.05
Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65,....
2026.02.05
Egyes piacain stagnált, másutt látványosan erősödött a Toyota-csoport prémiummárkája, amely fontos....
2026.02.05
Noha a tömegközlekedés elérhetőségét javító intézkedések gyakoribbak, mint azok, amelyek a....