repülés

Újabb repülőgéppel bővül a szolnoki RepTár flottája

2021.11.10.

- Újabb repülőgéppel, az úgynevezett "Tevével" bővül a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum flottája; a Li-2T 301-es oldalszámú gép péntektől tekinthető meg a múzeum udvarán, a spotter torony mellett - közölte a RepTár az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a gépet két részletben szállítják át a RepTárba az MH. 86. Szolnok Helikopter Bázisról, a régi repülőmúzeum területéről - ahol 2016 őszéig volt látható -, majd az új helyén tervezik felújítani.

A Li-2T típusú gépet 1952-57 között a Magyar Néphadsereg alkalmazta, majd 1957-ben a MALÉV gépparkjába került HA-LIS lajstromjelzéssel. 1964-es selejtezését követően a pécsi vidámparkban állították ki, ahonnan a Szolnoki Repülőmúzeumba került 2006-ban. Szolnokon visszakapta eredeti katonai zöld festését és 301-es oldalszámát - olvasható a közleményben.

Fotó: MH 86. Szolnoki Helikopter Bázis

Mint felidézik, a Li-2 az amerikai DC-3 szállító repülőgép licenc alapján gyártott szovjet változata volt. A Douglas gyár alsószárnyas, kétmotoros repülőgépének gyártási jogát 1936-ban sikerült megszereznie a Szovjetuniónak. Az első gépek PSz-84 típusjelzéssel (Passzazsirszkij Szamoljot = utasszállító repülőgép, 84 = repülőgépgyár száma) Borisz Pavlovics Liszunov vezetésével készültek el, majd 1939-től a sorozatgyártásuk is elkezdődött. 1940-ben az Aeroflot, a szovjet polgári repülés alkalmazta a típust, amely 1942-ben kapta meg a Li-2 típusnevet. A második világháború kitörésétől katonai feladatokra használták, egyebek között desszantegységek szállítására, utánpótlások célba juttatására. Az alapvetően nem harci gépnek tervezett repülőgépnek volt felfegyverzett változata is.

A közlemény szerint a PSz-84/Li-2 típust csaknem húsz évig gyártották. A szocialista országok többsége rendszerbe állította, Magyarországon 31 darab Li-2 volt. Hazánkban a háború után megalakult Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt. pilótái repülték az első gépeket, amelyek 1946 augusztusi érkezésüket követően magyar lajstromjelzést kaptak. 1946. október 15-én szálltak fel az első belföldi járatok, egy évvel később már nemzetközi légiforgalomban is részt vettek. Tizenöt éven keresztül voltak megbízható gépei a magyar polgári légiforgalomnak. Az utolsó Li-2-est a MALÉV flotta búcsúztatta el 1961-ben.

A Magyar Néphadseregben 1949-ben redszeresítették azt a típust, amelyet Tevének neveztek el. A nagyközönségnek az 1951-es díszszemlén mutatkozott be és 1975-ig szolgált a magyar légierőben - szerepel a RepTár közleményében.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.02
Az alapos átépítés során a hátsókerekes KE70-es minden elemében megújult, majd kiszélesítve,....
2026.09.02
Újragondolták a kompokat és formabontó járművel szálltak tengerre a svédek. ..
2026.09.02
A Geely Holding legnagyobb leányvállalata, az egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co....
2026.09.02
Ha vezetés közben mobiltelefonon beszélsz vagy nem használod a biztonsági övet, a mesterséges....
2026.09.02
Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a....
2026.09.02
A Porsche és a Tata Consultancy Services (TCS) megállapodást írt alá az MHP menedzsment és IT....
2026.09.02
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és....
2026.09.02
A gyermekek biztonságos közlekedése állt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti....
2026.09.02
Jelentős a torlódás az M1-es autópályán mindkét irányba Komárom és Tata között, aki teheti az 1-es....
2026.09.02
A hosszú nyári autós utazások nemcsak a sofőrt, de az autót is próbára teszik. Az autópályás tempó....