Miskolc

Újra áll Miskolc egyik legismertebb építménye, a Villanyrendőr

2024.06.11.

Immár emlékműként, a régi helyén, megújult formában állította fel a miskolci önkormányzat civil összefogással és vállalkozói segítséggel a város egyik legismertebb építményét, a Villanyrendőrt.

Veres Pál polgármester a minapi átadón az MTI-nek elmondta, a vármegyeszékhely identitása és történelme szempontjából nagyon fontos, hogy a város megőrizze a hagyományait, emlékeit.

Hozzátette, az eredeti építményt már több mint negyven éve lebontották, de mintegy tíz évvel ezelőtt civilek, lokálpatrióták és várostörténettel foglalkozók kezdeményezték a "visszaállítását". Bár az ötlet évekig "pihent", néhány éve vállalkozók keresték meg az önkormányzatot, hogy hajlandóak lennének pénzt és munkát áldozni a Villanyrendőrért - mondta.

Megjegyezte, a városi önkormányzattal azt remélik, az építmény erősíti majd Miskolc identitását, és a miskolciaknak, valamint az oda látogatóknak "turisztikailag is érdekes" találkozási pont lesz.

Szopkó Tibor alpolgármester köszöntőjében arról beszélt, a miskolci az ország "legerősebb identitása", és ez részben történelmi példákból fakad. Szerinte a Villanyrendőr Miskolc nagyvárossá válásának egyik szimbóluma.

Kiemelte, nem az önkormányzaton múlott az építmény visszaállítása, nekik csak támogatniuk kellett a vállalkozók és a civilek munkáját. Hozzátette, a "polgárosult Miskolcon" számos köztér, épület épült vagy újult meg közadakozásból.

Fotók: Vajda János - MTI

Szunyogh László főépítész beszédében a Villanyrendőrre utalva kijelentette: a múltat úgy kell használni, hogy lehessen belőle építkezni.

Szántó István, a civil kezdeményezők egyike arról beszélt, a Villanyrendőr a Mancs-szoborral és a Szinva teraszon található Miskolci lányok szoborcsoporttal egységes turisztikai vonzerőt ad majd a környéknek.

A Széchenyi utca 42–44. szám alatti nevezetes Megay-cukrászda épületét 1955-ben lebontották, és a kiszélesedő térség lehetővé tette, hogy a közlekedésirányító lámpák vezérlését oda helyezzék át. A sarkon – feltehetően fővárosi példára – egy gombaszerű vasbeton építményt telepítettek, amin egy henger alakú, üvegezett szekrényt alakítottak ki. A rendőr vaslétrán mászott fel a körülbelül 170–180 centiméter magas állványon elhelyezett dobozba, és kézi irányítással működtette a rendőrlámpákat. Az 1960-as években az irányító üvegfülkét mintegy 3 méter magasságba emelték fel, és egy – a lépcsőt is magába foglaló – ferdén kiképzett konzolos acélszerkezeten helyezték el. Az irányítás változatlanul kézi volt. Az 1980-as években a forgalomirányítást elektronikus rendszerrel valósították meg, de az üvegfülke rövid ideig ezután is megmaradt. Lebontását nagy tömegérdeklődés kísérte. A Villanyrendőr név változatlanul fennmaradt, és annyira beivódott a köztudatba, hogy feltehetően még sokáig használni fogják a miskolciak a kereszteződés megnevezésére.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.13
Kitart a szupergazdagok lendülete, augusztusban is úgy vették a luxusautókat a magyarok, mintha ez....
2026.09.13
Az előzést nem csak tábla tilthatja, számos olyan helyzet létezik, amikor a KRESZ szerint tilos....
2026.09.13
A Formula–1 történetéből is jól ismert legendás imolai versenypályán folytatta első teljes....
2026.09.13
A 14.31 kilométeres Tényő-Ravazd szakasszal kezdődött az Uni Győr Rally szombati napja, és már az....
2026.09.13
Most még egyke, de 2028-tól már sorozatban gyártják a brit sportkocsit, melyet követ egy diétát....
2026.09.12
A baleset - megelőzésről nem lehet elégszer beszélni, mert mindig lehet aktualitása. Most egy....
2026.09.12
Hétvégén olyan maranellói autóknak kerülhetnünk a közelébe a Hungaroringen, amiket halandó ember....
2026.09.12
Az amerikai hatóságok 11 ember halálával hozzák összefüggésbe a repeszgránátként viselkedő, kínai....
2026.09.12
A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az....
2026.09.12
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj....