közbringa rendszer

Újra jönnek a zöld közbringák

2026.06.19.

Teszteléssel, majd díjmentes használattal indul a MOL Bubi új generációja.

Forrás: BKK

Június 19-től újra megjelennek a jellegzetes zöld kerékpárok a főváros utcáin: a Budapesti Közlekedési Központ egy rövid, zárt tesztidőszakkal, majd július folyamán, a BudapestGO-ban érvényes bérlettel rendelkező felhasználók számára díjmentes kipróbálási lehetőséggel vezeti be a MOL Bubi új generációját. A szolgáltatás névadó és stratégiai partnere továbbra is a MOL, míg új, digitalizációs partnerként a Mastercard csatlakozik a rendszerhez.

A Budapesti Közlekedési Központ idén nyáron több lépcsőben vezeti be a MOL Bubi közbringarendszer új generációját; már bárki találkozhat Budapest utcáin a jellegzetes zöld MOL Bubi kerékpárokkal. A társaság június 19-én zárt tesztet indít, amelynek célja, hogy valós használat mellett, közvetlen visszajelzések alapján finomhangolja az új rendszert.

A MOL Bubi következő generációja minden szempontból előrelépést jelent a felhasználóknak: a mostaninál jóval nagyobb, rugalmasan bővíthető, új, köztük elektromos kerékpárokból álló flotta áll majd rendelkezésre és a kerékpárok száma is jelentősen emelkedik. Az éles induláskor az új rendszer összesen 3300 (ebből 2500 mechanikus és 800 elektromos rásegítésű) bringát biztosít. Idővel a tervek szerint legalább 5000 teljesen új kerékpár lesz elérhető. Az elektromos rásegítésű kerékpárokkal a cél a szélesebb felhasználói kör kiszolgálása, olyan ügyfelek elérése, akiknek eddig valamilyen okból nem jelentett reális alternatívát a MOL Bubi szolgáltatása, de ezután biztonsággal választhatják.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....