határforgalom

Újra megnyílt a röszkei határátkelőhely

2015.09.20.

Öt nap után vasárnap délelőtt újra megnyílt az M5-ös autópályán fekvő röszkei határátkelőhely.

Az átkelőt Pintér Sándor belügyminiszter és szerb kollégája, Nebojsa Stefanovic nyitotta meg. Elhangzott, a migránsokat ezentúl a régi, 5-ös úton fekvő, úgynevezett Horgos-Röszke 2 átkelőnél veszik nyilvántartásba. 

Pintér Sándor kiemelte, hogy a rendkívüli helyzetek rendkívüli megoldásokat igényelnek. "Az Európára nehezedő migrációs nyomás Magyarországon és Szerbiában is rendkívüli helyzetet hozott létre" - fogalmazott a belügyminiszter, majd hozzátette: "a rendkívül helyzet kezelését közösen találtuk ki, és igyekeztünk közösen megoldani". Sajnálatának adott hangot, hogy ezt a helyzetet csak úgy lehetett megoldani, hogy a határátkelőhelyeket meghatározott ideig le kellett zárni.

Kiemelte, hogy a szerb belügyminiszterrel, valamint a szerb kormánnyal való együttműködés során sikerült megtalálni a megoldást arra, hogyan lehetne megnyitni a határátkelőt, hogy biztosítsák a személy- és áruforgalmat. 

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a migránsválság kihívásai továbbra is a két ország előtt állnak. Ugyanakkor kiemelte, kollégájával egyetértettek abban, hogy a nemzetközi tranzit, a gazdasági együttműködés, valamint a határsávban élők mozgásának biztosítása mindkét ország számára kiemelten fontos.

Hozzátette: Magyarország és Szerbia jó szomszédok, a két nép és a két ország jól tud együttműködni, és a határátkelőhely újranyitása ismét megmutatja majd a két ország eltökéltségét arra, hogy válsághelyzetben is együtt tudnak dolgozni.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....
2026.05.21
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb....
2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....