autólopás

Unortodox módon őrizte főnöke autóját a priuszos

2021.05.13.

Nem zavartatta magát az a férfi, aki ellen négy elfogatóparancs volt kiadva; ellopta főnöke autóját. A budapesti rendőrök az elkövetők mellett az eltulajdonított gépkocsit is megtalálták.

Budapesten, a XXII. kerület egyik telephelyéről lopta el az egyik ott dolgozó férfi a cég kisteherautóját. A lakatot is leszedte a kapuról, és úgy hajtott ki az autóval az udvarról, de előtte több mint egymillió forint értékű szerszámgépet is felpakolt a kocsi platójára. A tulajdonos nagyon meglepődött, amikor egy vasárnap délután nem találta a telephelyen leparkolt autót és azt az alkalmazottat, akit megkért, hogy a hétvégén vigyázzon a telephelyen tárolt értékekre - írja a police.hu.

A cégvezetőnek nem sikerült, de a fővárosi rendőröknek igen; megtalálták a feltételezett elkövetőket.

A 28 éves K. Roland budapesti lakost - aki ellen járművezetés ittas állapotban bűncselekmény miatt a Fővárosi Törvényszék Bv. csoportja, szintén járművezetés ittas állapotban bűncselekmény miatt a Budapest Környéki Törvényszék Bv. csoportja, visszaélés kábítószerrel elkövetése miatt a Monori Rendőrkapitányság, továbbá járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűncselekmény miatt a Fővárosi Törvényszék Bv. csoportja is elfogatóparancsot adott ki – illetve társait, a 19 éves L. Mihály dabasi és a 29 éves H. Róbert gyáli lakost a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

K. Rolandot a gyanúsítását követően egy fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték át, míg a 19 éves elkövetőt a rendőrök a kihallgatását követően őrizetbe vették.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitányság nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 
 
 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....