űr

Űrturistákkal szállt fel a Blue Origin űrkapszula

2024.05.20.

Ismét elindult vasárnap Texasból a Blue Origin űrturistákat szállító kapszulája.

Fotó: Blue Origin Facebook-oldala

Jeff Bezos milliárdos üzletember űrhajózási vállalkozásának járműve 10 percen át tartó űrélményt és a súlytalanság átélését kínálja ügyfeleinek. Ez volt a hetedik útja, amely fizető turistákat juttatott el a világűrbe.

A Blue Origin űrkapszulája 2022 óta első hivatalos útján részt vett a 90 éves Ed Dwight, a légierő egykori pilótája, akit az 1960-as években választottak ki űrhajós-jelöltként, de végül nem került be az asztronauták szűkebb körébe. Ed Dwight mostani repülésével életkori rekordot állított fel, mint a legidősebb ember, aki eljutott az űrbe. Az 1960-as években ő volt az első afroamerikai űrhajós-jelölt, akit még John F. Kennedy elnök jelölt.

A Blue Origin repüléseit 2022-ben egy baleset nyomán állították le, amikor a hordozórakétánál fellépő rendellenesség következtében megsemmisült, ugyanakkor maga a kapszula az ejtőernyője segítségével biztonságban földet ért.

A hosszabb szünet után a kereskedelmi űrhajó tavaly decemberben már tett egy utasok nélküli próbautat.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....