Alternatív meghajtás

Útjára indult a Toyota hidrogéntüzelőanyag-cellás motorvonata

2023.07.03.

Két és fél évvel a projekt meghirdetése után sikeresen teljesítette első tesztútját az FCH2Rail tüzelőanyag-cellás elektromos motorvonata, amelyhez a Toyota biztosította a második generációs hidrogéntechnológiát.

2023 tavaszán történelmi jelentőségű kísérletet hajtottak végre Spanyolországban: a Zaragoza és Canfranc közötti, 126 kilométeres vasúti szakaszon sikeresen haladt végig a FCH2Rail projekt kísérleti motorvonata. A szerelvényt egy forradalmian újszerű bimodális erőforrás hajtotta: ez a pálya villamosított szakaszain a felsővezetékből nyert energiát, a nem villamosított szakaszokon – amelyek közül több meredek emelkedőkre esett – pedig a fedélzeten üzemelő Toyota tüzelőanyag-cellás rendszerek biztosították az energiaellátást. 

Egy 2022 decemberében közzétett statisztika szerint az Európai Unió országaiban üzemelő 200 099 kilométernyi vasútvonalnak mindössze 56,6 százaléka villamosított – ez a 2020 végi állapotokat tükröző szám folyamatosan, ám igen lassan emelkedik, mivel a felsővezetékek telepítése költséges és körülményes folyamat. A fennmaradó vasútvonalakon – azaz közel 87 ezer kilométeren – elsősorban dízel-elektromos mozdonyok teljesítenek szolgálatot, amelyek elkerülhetetlenül nagyobb zaj- és károsanyag-kibocsátással üzemelnek, mint a tisztán elektromos szerelvények.

Az Európai Unió négy országának – Belgium, Németország, Spanyolország és Portugália – részvételével ezért 2021 januárjában útjára indult egy olyan projekt, amely a dízel-elektromos mozdonyok kiváltására alkalmas, a villamosított és nem villamosított pályaszakaszokon egyformán közlekedni képes hibrid hajtáslánc-technológiát hivatott megvalósítani.

Az akkumulátoros elektromos rendszerek nagy tömegük és korlátozott (hőmérsékleti és domborzati viszonyoktól függően 30-70 kilométeres) hatótávolságuk miatt csak bizonyos területeken jelentenek megoldást. A projekt ezért kifejezetten a tüzelőanyag-cellás technológiára összpontosított: az FCH2RAIL (Fuel Cell Hybrid Power Pack for Rail Applications) konzorcium célja egy olyan hibrid hajtási rendszer megvalósítása, amely a villamosított szakaszokon a felsővezetékből nyert elektromos energiával halad, másutt pedig a fedélzeten működő tüzelőanyag-cella biztosítja a működéséhez szükséges áramot.

Ezen alapkövetelmények mellett a projekt többek arra is választ keresett, hogy az FCEV-rendszerek moduláris kialakítása lehetővé teszi-e a technológia széles körű felhasználását a személy- és áruszállításban, illetve, hogy a tüzelőanyag-cella hulladékhője hogyan hasznosítható a szerelvények gazdaságos klimatizálásában.

A 14 millió eurós (5,2 milliárd Ft) költségvetésű projekthez a hidrogéntüzelőanyag-cellák és a hibrid hajtási rendszerek globális szakértője, a Toyota biztosította a technológiát. Az autógyártó már egy évvel a projekt indulása után, 2022 januárjában leszállította azt a hat darab, második generációs technológiát alkalmazó tüzelőanyagcella-modult, amelyeket a laboratóriumi teszteket követően beépítettek egy spanyol CAF Civia típusú motorvonatba. Ez a szerelvény most sikeresen teljesítette első hosszú távú tesztjét.

Az eredményes első kísérletet követően a projekt engedélyt kapott a további tesztekre; ezek során további spanyolországi viszonylatokban fogják vizsgálni, hogy a rendszer képes-e megbízhatóan tartani az előírt menetidőket. Ha minden a tervek szerint megy, a Toyota hidrogéntüzelőanyag-cellás moduljaival felszerelt motorvonatok már 2024-ben szolgálatba állhatnak Spanyolországban, majd további európai országokban is.

Az FCH2RAIL újabb példa arra, hogy a hidrogéntüzelőanyag-cellás technológia alkalmazásával hogyan csökkenthető az európai szállítási szektor szénkibocsátása. A Toyota FCEV moduljaival felszerelt Caetano buszok már számos európai országban szállítanak utasokat, a holland VDL Groep pedig idén nyáron kezdi meg a Toyota tüzelőanyag-cellás rendszerével felszerelt nehéz tehergépjárműveinek közúti tesztjeit.

 

Fotó: Toyota

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....
2026.03.21
Egészen abszurd jelenetet rögzített egy fedélzeti kamera Budapesten, a Komjádi uszoda környékén.....
2026.03.21
Európa zöld utat adott egy olyan vezetéstámogató technológiának, amely már önállóan manőverezhet –....