járműsport

Válint Bence diadalmaskodott a Ferrari Challenge szezonnyitó versenyén

2024.05.06.

Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának első versenyhétvégéjén. A Ferrari Budapest Rossocorsa versenyzője, Válint Bence szombaton a második, vasárnap pedig az első helyet szerezte meg, ezzel magabiztosan vezeti az összesített tabellát.

Válint az első, szombati verseny időmérőjén balszerencsék sorozata miatt az utolsó helyen zárt, ám bravúros versenyzéssel - összesítve tizenhét! helyet javítva induló pozícióján - a profi kategóriában a második helyen végzett, maga mögé utasítva többek között Timo Glock, egykor F1-es pilótát.



 

Az ifjú, 19 éves pilóta a vasárnapi versenynapon a negyedik helyről indulva kezdte a versenyzést, végül taktikus, higgadt versenyzéssel az időeredménye alapján a dobogó legfelső fokára állhatott.

 

Ferrari Challenge versenyzői pályafutásának eddigi legsikeresebb versenyhétvégéje után Válint Bence 29 ponttal vezeti az összesített tabellát, Timo Glock és Franz Engstler előtt. 

 

A Ferrari Challenge Europe következő versenyét május 30 – június 2. között Magyarországon, a Balaton Park Circuiten tartják, ahol a hazai rajongók élőben, a helyszínen szurkolhatnak Bencének. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....