Ferrari Challenge

Válint Bence világbajnok lett a Ferrari Challenge-ben

2024.10.23.

Válint Bence megnyerte a Ferrari Challenge World Final 2024 futamot, ezzel a Ferrari Budapest Rossocorsa Team közleménye szerint világbajnok lett a sorozatban.

A Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli kupasorozat második helyezettje a Ferrari top versenyén, Imolában - ahol a Ferrari Challenge legjobb észak-amerikai és európai pilótái vettek részt - az ötödik helyről indult, és bár a start után a hatodik helyre csúszott vissza, rövidesen már a negyedik helyen autózott.

A verseny első harmadában egy baleset miatt piros zászlóval előbb leállították, majd újraindították a futamot, percekkel ezt követően a zuhogni kezdő esőben a 20 éves Válint remek helyzetfelismeréssel elsőként cserélt gumikat. A futam végén sárga zászló miatt a biztonsági autó vezette fel a mezőnyt, így a magyar pilóta első helyét semmi nem veszélyeztette: bravúrral lett a sorozat világbajnoka.

"Elképesztően boldog vagyok, hiszen ezzel az eredménnyel nem csupán a szezont koronáztam meg, hanem pályafutásom legnagyobb győzelmét is arattam. Hihetetlen élmény volt a sorozat világbajnokaként dobogóra állni, elmondhatatlan büszkeséggel tölt el, hogy Magyarországnak ilyen dicsőséget szereztem" - idézte a közlemény Válintot.

Fotók forrása: Válint Bence közösségi oldala

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....
2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..