Michelisz Norbert

Vallelungában kezdi címvédését Michelisz Norbert

2024.04.19.

A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok elitkategóriájának, a TCR World Tournak az idei szezonja, a mezőnyben pedig egyedüli magyarként lesz ott a címvédő Michelisz Norbert a BRC Racing Team által üzemeltetett Hyundai Elantrával.

A 39 éves versenyző a 2019-ben még világkupának (WTCR) nevezett sorozatban megnyert bajnoki cím után tavaly ebben a szériában is első lett, idénre viszont annyi változott a lebonyolításban, hogy kilenc helyett csak hét fordulót rendeznek, Európában pedig csupán egy alkalommal, az olaszországi szezonnyitón versenyez a mezőny.

Michelisznek a spanyol Mikel Azcona az argentin Néstor Girolami lesz a csapattársa a BRC-nél, amely az egyéni diadal mellett a csapatok pontversenyében is bajnoki címet akar nyerni az idén.

A versenysorozat a nyitó hétvége után május elején Marokkóban folytatódik, majd az Egyesült Államok, Brazília, Uruguay és Kína következik, az utolsó fordulóra pedig november közepén Makaóban kerül sor.

A Vallelunga versenypályán az olasz túraautós bajnokság mezőnyéből is indulnak néhányan a TCR World Tour első fordulóján, így húsz versenyautó lesz majd a rajtrácson. Ami magyar szempontból fontosabb, hogy ugyanezen a helyszínen, szintén ezen a hétvégén indul a kategória Európa-bajnokságának számító TCR Europe sorozat, melynek nevezési listáján egy magyar versenyző szerepel: Losonczy Levente az ALM Motorsport Honda Civicjének volánja mögött veszi fel a küzdelmet a riválisokkal a kontinentális sorozat nyitófutamain.

A TCR World Tour idei első fordulójának időmérő edzését szombaton 11.15-kor rendezik, majd az első verseny 17 órakor rajtol. A hétvége második futamát vasárnap 13.45-től rendezik, míg a TCR Europe időmérőjét már pénteken 18.45-kor lebonyolítják, az első viadalra ebben a kategóriában szombaton 18.05-kor, a másodikra pedig vasárnap 15.15-kor kerül sor.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....