tömegközlekedés

Változik a közösségi közlekedés karácsonykor Budapesten

2015.12.24.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint csütörtökön a nappali járatok délután 4 óráig közlekednek.

A hipermarketeket, áruházakat érintő tömegközlekedési járművek ezen a napon 13-14 óra körül indulnak utoljára, a többi járat reggel és napközben - körülbelül a 15 és 16 óra közötti időszakig - a szombati menetrend szerint közlekedik.

Az utolsó metrók délután fél négy és háromnegyed négy között indulnak. Ezután az éjszakai járatokkal lehet utazni, az éjjeli átszállási lehetőségek ebben az időszakban is biztosítottak.

A 6-os villamos 16 és 18 óra között 7-8 percenként, 18 és 20 óra között 10 percenként, 20 óra után pedig 15 percenként közlekedik.Az éjszaka megszokottnál sűrűbben járnak majd 16 és 18 óra között a 900-as, a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 914A, a 916-os, a 923-as, a 931-es, a 956-os, a 973-as, a 979-es és a 979A jelzésű autóbuszok. A 914A autóbusz december 24-én éjszaka nem jár.

December 25-én, 26-án és 27-én az ünnepnapi, vasárnapi menetrend lesz érvényben, a bevásárlóközpontokat érintő járatok az ezeken a napokon zárva tartó áruházakhoz nem térnek be. Ezt követően újra az iskolaszüneti vagy - ahol van ilyen - az év végi menetrend szerint közlekednek a járatok.

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....