AutoWallis

Van cég, ami még a járvány idején is több autót adott el mint 2019-ben

2021.02.01.

A koronavírus miatti korlátozások ellenére az AutoWallis Nyrt. tavaly 8376 gépjárművet értékesített, ami 39,4 százalékos növekedés az előző évihez képest, a szerviztevékenysége pedig 33 százalékkal bővült éves összehasonlításban - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

Hozzátették, hogy a piaci visszaesés ellenére 7 százalékpontot tett ki az organikus bővülés a gépjárműértékesítésben, míg további 33 százalékpont a 2020-ban végrehajtott hat tranzakciónak volt köszönhető.

A közlemény idézte Ormosy Gábort, a vállalat vezérigazgatóját, aki elmondta, tavaly a fedezetmegtartást a koronavírus helyzet miatti szállítási és keresleti ingadozások, valamint a forint árfolyamának kedvezőtlen alakulása is terhelte, amit az értékesítési darabszámok kiemelkedően kedvező trendje csak részben tudott ellensúlyozni.

A gépjárműkölcsönzést kedvezőtlenül érintette a turizmus és az üzleti célú utazás jelentős visszaesése, így a bérleti események száma 60,9 százalékkal 9616 darabra csökkent, amelyet a flottaméret csak részben követett, a 28,2 százalékos visszaeséssel, a hosszabb távú bérleti szerződések hatása miatt.

Az AutoWallis Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A részvény ára hétfőn a nyitás óta 4,81 százalékkal, 109 forintra erősödött, a papír éves legmagasabb árfolyama 120 forint, a legalacsonyabb 51,20 forint.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....