autóhitel

Varga Mihály: ősszel dől el, forintosítják-e az autóhiteleket

2014.08.25.

A nemzetgazdasági miniszter a múlt héten az M1 Az este egyik adásában azt mondta: kétségtelen tény, hogy a Kúria jogegységi döntése a devizahitelekről kiterjed a gépjárműhitelekre is.

Varga Mihály kiemelte: a döntésből nem következik automatikusan az autóshitelek forintosítása. A kormány álláspontja eddig az volt, hogy elsősorban a lakáshitelesek helyzetét kell rendezni, "de természetesen meg fogjuk vizsgálni, hogy a fogyasztói hitelek körébe tartozó devizaalapú hiteleknél ez az elszámolás, forintosítás megoldható-e".


Ismertetése szerint 150 ezer devizaalapú autóhitel van, az euró-, illetve svájci frank alapú, még élő autós devizahitelek összértéke 162 milliárd forint. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy egy lakás- és egy autóhitel között társadalmi, szociológiai szempontból nagy a különbség. Amikor valaki a fedelet veszíti el a feje fölül egy hitel miatt, akkor a kormánynak azonnal lépnie kell.

Ugyanakkor elismerte, hogy az autóhitelesek nehéz helyzetbe kerülhetnek, akár "a fedél is veszélybe kerülhet a hitel miatt". A nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: Lázár János miniszter felvetése teljesen jogos, az elmúlt hónapokban több olyan élethelyzet alakult ki, amikor a fedél került veszélybe egy autóshitel miatt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Blikknek úgy nyilatkozott, hogy a Kúria kimondta, a bankok szerződései tisztességtelenek, így az autóhiteleseket éppen úgy meg kell menteni, mint az ingatlanhiteleseket. Lázár János hangsúlyozta: a kormány szándékában áll a devizahiteleseket mentő újabb ütem megvalósítása is, a forintosítás.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....