taxi

A város fizeti a vásárhelyi taxik besárgulását

2015.09.02.

A főváros után Hódmezővásárhelyen is sárga taxik futnak január elsejétől. A város új taxirendeletét a szeptemberi közgyűlésen fogadják el – a delmagyar.hu úgy tudja, a járművek fóliázását a város fizeti.

– A szeptemberi közgyűlés dönt a taxik sorsáról – mondta a delmagyar.hu megkeresésére Hegedűs Zoltán, aki megerősítette az információkat: ha néhány nap múlva elfogadják az új rendeletet, akkor januártól Vásárhelyen is sárgák lesznek az utasszállítók. Hódmezővásárhely alpolgármestere hozzátette, a rendelettervezet elkészült.

Szinte az léphet életbe Vásárhelyen is, amit az országos taxirendelet tartalmaz. Így a légkondi, a légzsák vagy a bankkártyaterminál kötelező lesz a vásárhelyi taxikban, amelyek a budapestihez hasonlóan sárga színt kapnak, de a pepita csík is ott virít majd az autókon.


A járművek oldalán a „minősített vásárhelyi taxi" felirat lesz olvasható, és természetesen a társaság is hirdetheti magát, így a neve és a telefonszáma is felkerülhet a kocsikra. Más reklámok viszont kevesebb helyet kapnak majd. Vásárhelyen három társaság – Főnix, Volán, Party – működik, mindhárom támogatta az egységesítést.

Ennek ellenére két taxis is nagyon ellenezte a változást. – Ez teljesen fölösleges pénzkidobás! Miért nem azzal foglalkoznak, amivel kellene? – zárta rövidre a beszélgetést egy férfi. A Kossuth téri droszton egy másik taxis végig sem várta, hogy mi lesz a kérdés, közbevágott: ­- nem voltam ott a megbeszélésen, de nagyon ellenzem az egészet – jelentette ki, és elfordult.

A delmagyar.hu információi szerint a város állja majd minden taxis autójának fóliázását, de csak az elsőt. Erről is a szeptemberi közgyűlésen születik meg a döntés. A taxisok körében vannak, akik remélik, hogy lecsökken majd a feketén dolgozó „kollégák" száma. A szállítási díjakba a város nem szól bele, így a sárga taxik is a mostaniakhoz hasonló árakon dolgoznak: kilométerenként 100-150 forintot kérnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....