General Motors

A vártnál jobb évet zárt tavaly a General Motors

2017.02.08.

Felülmúlták az elemzői várakozásokat az amerikai General Motors tavalyi eredményei a kedden közzétett gyorsjelentés szerint. Az amerikai járműgyártó azt közölte, hogy a vállalat éves bevétele 166,4 milliárd dollár volt, 9 százalékkal meghaladva az előző évit, és felülmúlta a 163,5 milliárdos elemzői várakozásokat.

Az éves adózott eredmény 9,4 milliárd dollár, részvényarányosan 6 dollár volt. A szakértők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos profit 6,12 dollár volt 2016-ban, amely szintén meghaladta az elemzői várakozásokban szereplő 6,02 dollárt.


A december végével záródott tavalyi utolsó negyedévben a részvényenkénti profit 1,19 dollárra esett vissza az egy évvel korábbi 3,92 dollárról, amit a cég részben azzal indokolt, hogy a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása 500 millió dollárral rontotta eredményét.

A GM kedden azt is bejelentette, hogy az idei részvényarányos eredményét 6,00-6,50 dollár közé várja, miután tavaly 6,12 dollár volt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....