MÁV

A vasúti átjárók fekete hetével zárult az első félév

2024.07.08.

- Magyarországon az idén eddig 36 baleset történt a vasúti átjárókban, 30 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a MÁV-START műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese a múlt héten Balatonlellén, hozzátéve, hogy a június "fekete héttel" zárult: öt baleset történt, az egyik három halálos áldozatot követelt.

Kormányos László a település vasúti megállóhelyénél azzal indokolta a tájékoztató megtartását, hogy a nyári szünetben gyerekek kelnek útra a szüleikkel, nőtt az autóforgalom, tízezrek, százezrek utaznak, közlekednek a nyaralóhelyeken, és ez különösen a Balatonnál jelentősen növeli a balesetek kialakulásának esélyét.

A vezérigazgató-helyettes emlékeztetett arra, hogy a MÁV 2022-ben indította el Érj haza biztonságban! kampányát a vasúti átjárókban történő balesetek számának csökkentésére, ennek jegyében a Balatonnál és a Velencei-tónál is bemutatják a vasúti közlekedés kockázatait, felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedésre, és arra, hogyan viselkedjünk a vasútállomásokon.

Hangsúlyozta: a KRESZ betartásával, körültekintő közlekedéssel megelőzhetők a vasúti balesetek. Felhívta a közlekedők figyelmet, hogy bármilyen eszközt használnak, piros jelzés esetén akkor se haladjanak át vasúti átjárón, ha a sorompó még nem zárult le, szabad jelzésnél pedig elővigyázatosságból nézzenek körbe.

Azt javasolta, hogy vasúti területeken ne használjunk mobiltelefont, fülhallgatót, a strandkellékek szállításánál pedig ügyelni kell arra, hogy azok ne akadályozzák a kilátást, tájékozódást.

Tilos vasúti járműre felmászni, felsővezeték közelébe kerülni, tárgyakat a vonat elé helyezni, a járműveket megdobálni, mert tragédiába torkollhat - mondta a vezérigazgató-helyettes, hozzátéve, hogy a társaság minden ilyen esetben feljelentést tesz.

Nagy Balázs mozdonyvezető, aki önhibáján kívül már két esetben is gázolt, azt mondta, munkája során naponta tapasztalja, hogy az emberek figyelmetlenül kelnek át a vasúti átjárókon, sőt vannak, akik a nyílt vágányon teszik ezt. Rámutatott, ha valaki a vonat elé lép, szinte biztos, hogy a baleset bekövetkezik, mert a vonat fékútja olyan hosszú, hogy nem tud időben megállni.

A MÁV közleményében azt írta, hogy újabb elemekkel bővíti intenzív vasútbiztonsági kampányát, Härtlein Károlynak, a BME Fizikai Intézet mesteroktatójának a közreműködésével SÍN-TÉR címmel ismeretterjesztő filmekben hívja fel a figyelmet a szabálykövető közlekedés fontosságára.

Fotók: MTI/Katona Tibor

Kormányos László közölte, hogy a filmsorozat következő epizódja már látható a MÁV honlapján és Facebook-oldalán, ez az úgynevezett elsodrási határral, illetve a vasútállomásokon áthaladó vonat okozta vákuummal foglalkozik, azzal a veszéllyel, amit a szerelvény az ahhoz közel állókra jelent.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
DS Automobiles bemutatja a DS N°7-et, amely a márka eddigi legsikeresebb típusát, a DS 7-et váltja....
2026.03.22
A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a második legjobb ultra diszkont légitársaság az....
2026.03.22
A Budapesti Közlekedési Központ 2026-ban is folytatja a taxiállomások felújítását és bővítését. A....
2026.03.22
Megérkezett az ötszázadik új autóbusz a Volán flottájába - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a....
2026.03.22
Indul a kerékpáros szezon, és sokan szeretnék vonattal vinni a bringájukat. Tóbiás és Balambér....
2026.03.22
A Lexus LM csupán három éve mutatkozott be, de máris kapott egy kis frissítést – a módosítások....
2026.03.22
Könnyen lehet, hogy a Geely sorozatgyártásba küldi tanulmányát, amely a világ első olyan SUV-ja....
2026.03.22
Költségek és határidő. ..
2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....