szabályok

Vége lehet a közlekedési rollerkáosznak?

2025.02.21.

Megalakult a Mikromobilitási Munkacsoport - tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken közleményben az MTI-t.

Fotó: BKK

A közlekedési tárca és a KTI által életre hívott együttműködés célja, hogy a mikromobilitási eszközök technológiai fejlődésével és társadalmi elterjedésével folyamatosan lépést tartva, jól alkalmazható, gyakorlati javaslatokkal segítse az önkormányzatokat annak érdekében, hogy az elektromos kerékpárok, rollerek és egyéb eszközök biztonságosan tudjanak részt venni a települések közlekedésben, utcai parkolásuk, tárolásuk szabályozottan és rendezetten történjen - ismerteti az ÉKM

A közlemény szerint a mikromobilitás az elmúlt évtizedben soha nem látott változásokon ment keresztül. A folyamatosan bővülő eszközpark és a felhasználók számának növekedése miatt ezek az eszközök mára a városi közlekedési terek szinte mindegyikében megjelentek.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettel a készülő új KRESZ keretében megteremti a mikromobilitási eszközök közlekedésére vonatkozó irányelveket és szabályokat, fontos azonban, hogy a közlekedési eszközök állandó technológiai fejlődését, valamint az ehhez kapcsolódóan változó közlekedési szokásokat folyamatosan nyomon követve állandó szakmai segítséget tudjon biztosítani a mikromobilitási eszközök biztonságos közlekedésére, közterületi tárolására, parkolására vonatkozóan is.

Ennek érdekében jött létre a KTI szervezetén belül a Mikromobilitási Munkacsoport, amelynek kiemelt célja, hogy az elektromos meghajtású mikromobilitási eszközök, különösen az elektromos rollerek és kerékpárok szabályozási és infrastrukturális kihívásaira naprakész válaszokat adjon, segítve ezzel az önkormányzati és az állami döntéshozókat - jelezték.

A munkacsoport egy részletes, településtípusonként kidolgozott kézikönyv összeállításán dolgozik, amely segíti a helyi önkormányzatokat a mikromobilitás hatékony integrációjában.

A kézikönyv külön ajánlásokat tartalmaz majd a főváros belső kerületeire, a külső kerületekre és az agglomerációra, a megyei jogú városokra, valamint a turisztikailag kiemelt helyszínekre. A munkacsoport külön figyelmet fordít a magántulajdonú és a megosztott mikromobilitási járművek kérdéskörére.

Az ÉKM és a KTI által életre hívott munkacsoport állandó tagjai között megtalálhatók a terület vezető hazai kutatói és mérnökei, a helyi önkormányzati döntéshozók, a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért Felelős Államtitkársága, amely kormányzati szinten felel a kerékpározás fejlesztéséért, valamint a Jövő Mobilitása Szövetség, amely az iparági szereplőket képviseli.

A munkacsoport célja egy olyan szakmailag megalapozott, gyakorlati útmutatás kidolgozása, amely segíti a döntéshozókat abban, hogy a mikromobilitás ne csupán szabályozandó kihívás, hanem a fenntartható városi közlekedés szerves része legyen - írta közleményében az ÉKM.

MTI

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....
2026.04.29
Az Európai Unió ösztönzi a kerékpározást, de nem teremti meg hozzá mindenhol a biztonságot. Az....