vitorlázás

Vendée Globe - A hetedik is a célban, Fa Nándornak kevesebb mint 1800 mérföld van hátra

2017.02.02.

Csütörtökön délelőtt hetedikként a francia Louis Burton is beért a célba a Vendée Globe szóló földkerülő versenyen, melyen Fa Nándor továbbra is a nyolcadik helyen vitorlázik.

A viadal honlapja szerint Burton 87 nap 21 óra 45 perc 49 másodperc alatt teljesítette a viadalt, melyet honfitársa, Armel Le Cléach rekordidővel, 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperccel nyert meg.
Burton Les Sables d'Olonne-i érkezése után már csak 11 hajó van úton, élükön a Spirit of Hungaryvel, amelynek a délelőtt 9 órás adatok szerint 1795 tengeri mérföldet kell még megtennie.

Fa Nándor - legutóbbi hajónapló-bejegyzése szerint - északi irányba halad, előtte 20 mérfölddel pedig egy magasnyomású front található, mely az előrejelző eszközök szerint távolodni fog tőle, s a helyén marad egy legyengült nyugati szél, ami viszi a magyar hajós vitorlását. 

Az idei versenyen a mezőnyt eredetileg 29 hajó alkotta, 11 azonban már feladta a viadalt.
Fa Nándor a harmadik Vendée Globe-ján versenyez, a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méteres) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a Földet. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....