Fa Nándor

Vendée Globe - Újabb kiesők, Fa Nándor már a 11.

2016.12.07.

- Tovább javítva eddigi helyezésén már a 11. helyen halad Fa Nándor a nyolcadik Vendeé Globe földkerülő vitorlásversenyen.

A magyar vitorlázó honlapjának beszámolója szerint a 29 indulóból már csak 22 hajó van versenyben, miután kedden előbb a francia Kito De Pavant, majd honfitársa, az addig harmadik helyen haladó Sébastien Josse is feladni kényszerült a viadalt. Kettejük közül Pavant járt rosszabbul, mivel olyan szerencsétlenül talált el egy víz alatti tárgyat, hogy szinte leszakadt a tőkesúlya, a lyukon keresztül pedig víz ömlött be a vitorlásába - őt egy másik, a térségben tartózkodó hajónak kellett kimentenie az óceánból.


Josse szintén egy ütközés következtében veszítette el az egyik uszonyát, emiatt kényszerült feladni a versenyt. Kiesésének köszönhetően a továbbra is élen álló, és már Ausztrália középső partvidékét is elhagyó, szintén francia Armel Le Cléach mögött 4020 tengeri mérfölddel lemaradva haladó Fa Nándor a 11. helyre jött fel az összetettben. A magyar versenyző, aki ez idáig a táv 30 százalékát teljesítette, a napokban hagyta el Afrika partjait a Dél-Indiai-óceánon. A világ legnehezebbnek tartott viadalán tíz ország 29 hajósa vágott neki a több mint 40 ezer kilométeres távnak.

A magyar vitorlázó harmadik Vendée Globe-ján indul, a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méter) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a bolygót. Az 1992/93-as menet során Fa Nándor a legjobb nem franciaként, az ötödik helyen ért célba 128 nap után. A rekordot a francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012/13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....