Forma-1 Olasz Nagydíj

Verstappen Monzában is legyőzhetetlen volt, közel a címvédés

2022.09.11.

A Ferrari hazai versenyén, a Monzában rendezett vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjon is a világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője győzött, ezzel újabb lépést tett második vb-diadala felé - írja az MTI.

A 24 éves pilótának ez az idei 11., pályafutása harmincadik, és sorozatban aratott ötödik futamgyőzelme, amellyel 116 pontra nőtt az előnye az összetettben.

Verstappen mögött a pole pozícióból startolt Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárt másodikként, míg George Russel, a Mercedes brit pilótája harmadik lett.

A rajtnál Leclerc az élen tudott maradni, a hetedik helyről indult Verstappen pedig négy pozíciót javított, aztán az ötödik körben már második volt.

A 12. körben Sebastian Vettel (Aston Martin) versenyautója megállt a pálya szélén, emiatt a versenybíróság virtuális biztonsági autós szakaszt rendelt el, amely alatt Leclerc a boxba hajtott kerékcserére. Verstappen közben a pályán maradt, s átvette a vezetést, a Ferrari monacói pilótája pedig harmadikként tért vissza a küzdelembe.

A 24. körben Russell a második helyről állt ki kerékcserére, két körrel később pedig Verstappen hajtott a boxba friss abroncsokért. A holland vb-címvédő a második pozícióban folytathatta a futamot, s üldözőbe vette az újfent vezető Leclerc-t, akire meglehetősen nagy tempóban közeledett is.

A Ferrari a 34. körben szánta el magát arra, hogy reagáljon a Verstappen által diktált tempóra, s kerékcserére hívta Leclerc-t. A monacói másodikként tért vissza a mezőnybe, feladata pedig az volt, hogy a frissebb és gyorsabb gumikkal megpróbálja utolérni és megelőzni Verstappent a leintésig. Ez nem igazán sikerült Leclerc-nek, aki ugyan valamivel gyorsabb volt, mint az élen haladó rivális, de csak lassú ütemben és kis mértékben tudta csökkenteni a kettejük közötti különbséget.

A hajrá kezdetén a mezőny végéről rajtolt Carlos Sainz Jr. (Ferrari) már negyedik, míg a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) hatodik volt.

Öt körrel a leintés előtt Daniel Ricciardo (McLaren) volt kénytelen megállítania műszaki hibás autóját a pálya szélén, emiatt a biztonsági autó a pályára hajtott. Ekkor az egész mezőny kereket cserélt, a safety car viszont már nem hagyta el a pályát a leintésig, mert a mentés lassan halad, és a mezőny sem ért fel túl gyorsan a biztonsági autó mögé. Verstappent így a végén már nem tudta megszorongatni Leclerc, aki láthatóan csalódottan vette tudomásul, hogy meg kell elégednie a második hellyel.

A vb három hét múlva, Szingapúrban folytatódik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....
2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....