Formula-1

Verstappen rajtolhat a pole pozícióból

2021.07.03.

Az összetett pontversenyben vezető Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 23 éves pilótának ez az idei negyedik, egyben pályafutása hetedik F1-es pole pozíciója. Verstappen egy héttel ezelőtt, ugyanezen a pályán a Stájer Nagydíj kvalifikációját is megnyerte. A holland versenyző mellől a nagyszerűen teljesítő Lando Norris, a McLaren brit pilótája startolhat, aki mindössze 48 ezredmásodperccel maradt el az éllovastól. A harmadik rajtkocka a másik Red Bull-pilótáé, a mexikói Sergio Pérezé lett.

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője csak negyedik helyen zárt.

A két Ferrari, valamint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso (Alpine) egyaránt a második szakaszban búcsúzott, utóbbit a négyszeres vb-első Sebastian Vettel (Aston Martin) tartotta fel utolsó gyors körén. Ennek a hibának is köszönhetően meglepetésre George Russell (Williams) bejutott a harmadik periódusba és végül a kilencedik rajtkockát szerezte meg.



    A 71 körös Osztrák Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol el.



    A teljes rajtsorrend:

    ---------------------

    1. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Lando Norris (brit, McLaren)

    2. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

    3. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

    4. sor:

Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

    5. sor:

George Russell (brit, Williams)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

    6. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

    7. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

    8. sor:

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

    9. sor:

Esteban Ocon (francia, Alpine)

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

    10. sor:

Mick Schumacher (német, Haas)

Nyikita Mazepin (orosz, Haas)

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....