magyar rendőrség

Vicces tűzeset a sztrádán: a rendőrök előbb oltottak, aztán büntettek (videóval!)

2026.02.24.

Füstölni, majd égni kezdett egy személygépkocsi motortere az M3-as autópályán, de szerencsére helyben volt a segítség – írta a police.hu.

A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Bevetési Főosztály miskolci osztályának járőrei február 21-én budapesti éjszakai szolgálatuk befejezését követően épp Miskolcra tartottak, amikor az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényénél, Mezőkeresztes közelében az út szélén álló, erősen füstölő személygépkocsira lettek figyelmesek, amely mellett két ember állt.

A rendőrök azonnal megálltak, hogy segítsenek a két bajba jutott utazón. Épp jókor érkeztek, mivel a jármű motortere szinte azonnal lángra kapott. Az egyenruhások a szolgálati autójukban található porral oltó készülékkel azonnal megkezdték az oltást, miközben értesítették a katasztrófavédelmet is.

A tüzet a rendőrök rövid időn belül eloltották, így senki sem sérült meg. A helyszínre érkező tűzoltók ezt követően átvették a helyszínt és megtették a szükséges további intézkedéseket, miközben a rendőrök igazoltatták az autó sofőrjét és utasát.

A sofőr és utasa elmondták, hogy az autó műszaki hiba miatt kezdett füstölni, ezért húzódtak le a leállósávba. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az utas ellen a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság körözést adott ki, mert egy korábbi, 65 000 forintos bírságot nem fizetett be. A körözött utast a rendőrök előállították a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra.

Az esetről készült videó itt látható.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
Egy ember meghalt, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton....
2026.09.03
Miközben a legtöbb hagyományos gyártónál nagyon lassan haladnak vele, vagy teljesen felhagytak a....
2026.09.03
Huszonegy ország 66 versenyzője - köztük négy magyar - áll rajthoz négy kategóriában a supermoto-....
2026.09.03
Az a sofőr, aki 50 kilométer/óra helyett 119-cel száguldott, 312 ezer forintos bírságra számíthat. ..
2026.09.02
Az alapos átépítés során a hátsókerekes KE70-es minden elemében megújult, majd kiszélesítve,....
2026.09.02
Újragondolták a kompokat és formabontó járművel szálltak tengerre a svédek. ..
2026.09.02
A Geely Holding legnagyobb leányvállalata, az egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co....
2026.09.02
Ha vezetés közben mobiltelefonon beszélsz vagy nem használod a biztonsági övet, a mesterséges....
2026.09.02
Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a....
2026.09.02
A Porsche és a Tata Consultancy Services (TCS) megállapodást írt alá az MHP menedzsment és IT....