MKIF

Videón egy furcsa baleset: megelőzte a buszt, aztán irány az árok

2026.04.14.

Sokan látták az esetet, mégsem állt meg senki.

Forrás: MKIF

„Ismeretlen okok miatt árokba hajtott egy személyautó az M1-es autópályán a 156-os km-nél még április elején. Az eset során személyi sérülés nem történt, viszont egy dolgot szeretnénk mindenképpen kihangsúlyozni: Magyarországon az elsősegélynyújtás nemcsak erkölcsi, hanem törvényi kötelezettség is, amely minden állampolgárra vonatkozik.” – írta a közzétett videóhoz az MKIF Zrt.

Nem véletlenül hangsúlyozta ezt a cég: a felvételen ugyanis egyértelműen látszik, egyetlen egy autós sem állt meg segítséget nyújtani, még akkor sem, amikor a balesetben érintett személy már az út szélén állt és integetett.

Az eset kapcsán kiemelték, hogy hogyan kérjünk segítséget egy ilyen helyzetben:

  • Vegyünk fel láthatósági mellényt.
  • Ha lehet, szalagkorláton kívül álljunk, és jól láthatóan, két kézzel jelezzünk, ha segítségre van szükségünk.
  • Ha tudjuk, tárcsázzuk a 112-t, mondjuk el, hogy mi és hol történt (melyik irányból haladtunk).
  • Amikor pedig megállunk segíteni, úgy tegyük ezt, hogy ne okozzunk újabb balesetveszélyes helyzetet.
  • Kapcsoljunk vészvillogót, ne maradjon senki az autóban!
  • A segítők is viseljenek láthatósági mellényt.
  • Kérdezzük meg a bajba jutottakat, hogy hívtak-e már segítséget, hogy mi miben tudunk segíteni!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....