Legnagyobb motorok

A világ legnagyobb motorjai

2025.03.17.

Manapság egyre kisebb motorokból próbálnak egyre nagyobb hatékonyságot elérni, de mindig szempont a kis köbcenti és a kis károsanyag-kibocsátás.

Bugatti Tourbillon – 8,3 liter

A teljesség igénye nélküli listánkon sokféle jármű szerepel, de nem maradhatnak ki a hipersportautók sem. A hagyományos, civil autók közül ez az egyetlen szegmens maradt, ahol kevésbé szempont a költség vagy károsanyag-kibocsátás csökkentés, így a mérnökök gondolatai szabadon szárnyalhatnak. Azonban még a hiperautók közül is kitűnik a Bugatti épp adott kori csúcsmodellje, ami most a Tourbillon. Míg elődjében egy négyturbós W16 dolgozott, addig ebben már egy 8,3 literes, szívó, Cosworth V16 kapott helyett a két ülés mögött. Benzinből 986, míg villanyból 789 lóerőt szed össze, a rendszerteljesítmény pedig 1775 lóerő.

Cadillac Sixteen – 13,6 liter

Néha csak koncepció státuszig jutott egy-egy elvetemült, nagy köbcentis motor építés. Így volt ez a Cadillac Sixteennel is, ami a nevét 13,6 literes, fényesre csiszolt V16-os motorjáról kapta. Állítólag 1000 lóerőre volt képes, és egy tetemesen hosszú orr kialakításra volt szükség, hogy elférjen, de sosem lett belőle sorozatgyártott változat. Azt hiszem, mind értjük, hogy miért nem.

Scania 730 S – 16,4 liter

Ha van haszonjármű szegmens, ahol nem ismeretlenek a hatalmas köbcenti számok, akkor az a nyerges vontatók végtelen világa. Mára persze ott sem jellemzőek a hatalmas számok – legalább is itt Európában –, de azért van néhány üdítő kivétel. Például a hatalmas V8-as logót magukon cipelő Scania 730 S modellek, amikben egy 16,4 literes motor teljesít annyi lóerőt, amennyit a modell neve is sejtet. Mi több, van nekik egy valamivel kisebb nyolchengeresük is, ami 16,3 literes, 520, illetve 650 lóerős változatokban.

Blitzen Benz – 21,5 liter

Ma már a legtöbb AMG-be is négyhengeres motor kerül, 1909-ban ugyanakkor egy 21,5-literes motorral tartott földi sebességrekordot a Blitzen Benz. Elsősorban arra tervezték, ahogy a formájából is látszik, hogy gyorsan menjen, de versenypályán sem volt elveszve. Egy kisebbített motorral (15,1 liter) megnyerték a Francia Nagydíjat. Mindössze hat darab készült belőle, mindegyik egy kicsit más feladatra volt optimalizálva.

Sunbeam 1000hp – 22,4 liter x 2

Pletykák szerint ugyan nem tudott 1000 lóerőt, sokkal inkább 900 lóerő volt az, pedig összesen két 22,4 literes motor is dolgozott a Sunbeam sebességrekorder autójában. Ez volt a világ első autója, amelyik átlépte a 200 mérföld/órás sebességet 1927 februárjában. Henry Segrave oda-vissza átlagsebessége 203,79 m/h volt.

Fiat S76 – 28,3 liter

Az egyik kedvencem a sorból a Fiat S76, ami minden évben feltűnik a goodwoodi Festival of Speeden, hogy semmihez sem hasonlítható hangját és hatalmas lángokat lövelő kipufogóját megcsodálhassa a nagyérdemű. Igazi olasz formavilág, vörös fényezés és arany részletek. Mindössze kettő épült belőle eredetileg, épp a Blitzen Benz sebességrekordjára reagálva. Később eltűntek, ám az egyik váza előkerült, míg a másiknak a motorját találták meg, a kettőből pedig megalkották ezt az autóipari csodát.

Bluebird – 37 liter

Műrepülésben és nagy sebességű sporthajókban használták azt a 37 literes, kompresszoros motort, amit az utolsó Bluebird sebességrekorder autóban haszntáltak. Állítólag 2300 lóerőt teljesített a Rolls-Royce R motor, amivel 1933-ban 484 km/h-s sebességet ért el Sir Malcolm Campbell. Aki egyébként ahogy átlépte a 300 m/h-s sebességet, úgy döntött, hogy visszavonul ettől a nem veszélytelen hobbitól.

Packard Bentley – 41,8 liter

Viszonylag friss, 2010-es építés a Mavis keresztnévre hallgató furcsa gépjármű, amiben egy II. Világháborús, torpedóhajókon használt Packard 4M-2500 V12 motor dolgozik. Alapnak egy 1930-as Bentley 8-Litre szolgált, ebbe került bele a 41,8 literes bestia, ami állítólag 1500 lóerő leadására képes.

Brutus – 46,9 liter

Nem meglepő módon a hatalmas köbcentivel rendelkező motorok mind a repülésből érkeztek, és nincs ez másképp a Brutusszal sem. Alapjául egy I. Világháború előtti American LaFrance szolgált, amit egy 46,9 literes BMW VI motor hajt. Ez volt a bajorok első V12-es motorja, amit még a 20-as években fejlesztettek, és egy sor változatban volt elérhető. Rengeteg repülőgép használta az egységet, és még egy propeller hajtotta sebességrekorder autóban is feltűnt 1931-ben.

Caterpillar 797F – 106 liter

Talán senkit sem lep meg, hogy a világ legnagyobb „autómotorja” a világ legnagyobb „autójában” van. Mármint, ami tényleg négy keréken gurul, és autónak is tűnik. Még sosem láttam élőben, de egyszer nagyon átélném, hogy milyen a Caterpillar hatalmas bányagépe mellett állni, amiben egy 20-hengeres, 106-literes motor dolgozik, és kb. 4000 lóerős. Igazi célgép, amit hatalmas kibányászott törmelék szállítására fejlesztettek. Ami vicces, hogy hátsókerekes, és egy 7-fokozatú automata juttatja el oda a temérdek nyomatékot. Vajon elmenne keresztbe? Kétlem, de ha igen, akkor egy kicsit gyorsabban forogna a Föld arra a pár másodpercre.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone is kritikával illette a 2026-os szabályokat és....
2026.02.24
A bajor prémiummárka élménykomplexumának tervezése huszonöt éve vette kezdetét. ..
2026.02.24
Grönland egy autókkal teli ország – de városait összekötő utak nélkül. Körülbelül 15 000 jármű....
2026.02.24
Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely....
2026.02.24
Beindítás után jóvá kell hagynunk egy leokézással, hogy a kínai autók továbbítják a vezetés adatait....
2026.02.24
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.24
A Peugeot mostantól nyolc év vagy 200 ezer kilométer gyártói garanciával kínálja személyautóit....
2026.02.24
„A hirtelen mozdulatok nagy tempónál nem korrigálnak – csak bajt okoznak. A pánik a legrosszabb....
2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..