e-mobilitás

Villanymotorokat szereltünk a győri Audiban

2021.11.21.

Újságíróknak szervezett élménynapot az Audi Hungaria, amelynek témája az elektromobilitás volt. Az interaktivitás jegyében nem csak hatalmas mennyiségű információhoz jutottunk, hanem szerelhettünk, csavarozhattunk. Ez is jelzi, az elektromos motorgyártásban a robotok és gépek mellett az emberi kézre is szükség van.

E-tronok a G70 előtt: újságírókra várva.

Zöld rendszámos, vadonatúj Audi e-tronok sorakoznak a rendezvény kiindulópontján, a G70-es épület előtt. Ezekkel közlekedünk majd az egyes helyszínek között. Zéró emissziós kibocsátás, Győrben készült elektromotorokkal szereltek. Az ember legszívesebben beülne az egyikbe, a megnyitó után erre is lesz lehetőség.

A jövő elektromos, a jövő most van – mondja köszöntőjében Alfons Dintner, az ügyvezetés elnöke, s kiemeli azt is, a lábunk alatt van az e-mobilitáshoz vezető út. Elmondja azt is, 2025-ig az Audi több mint húsz e-modellt kínál. 2027-ig minden szegmensben lesz villamos hajtás, 2030-ig pedig leállítják a belső égésű motorral szerelt Audik gyártását. Ha az ügyfeleink ezt akarják – fűzi hozzá sokat sejtetően, amiből nem nehéz arra következtetni, hogy ha a megrendelők benzines vagy dízeles Audit akarnak, akkor azok is lesznek a kínálatban.

Alfons Dintner: E-mobilitás Győrből a világnak.

Több mint 110 ezer ügyfél választotta eddig a győri e-motorokkal szerelt e-tront – fogalmaz Alfons Dintner. Az elektromos motorgyártásban az új időket jelzi, hogy gyakorlatilag kész az a két futballpálya méretű csarnok, ahol a PPE platformon a legkorszerűbb villanyos motorokat gyártják. Itt 700 ember dolgozik. Alfons Dintner nem kis büszkeséggel említi, hogy a legújabb e-tron GT-be Győrben szerelt karosszériaelemek kerülnek.

Les Zoltán, járműgyártásért felelős igazgatósági tagtól megtudjuk, Győrben 2020-ben kezdték el gyártani a konnektorról tölthető Q3 sportback plug-in-hibridet. Idén a tervek szerint 20 ezer készül Győrben. Elmondja azt is, 1500 munkatársukat képeztek ki a nagyfeszültség kezelésére.

A megnyitó után igazat adunk Dintner úrnak, a villamos valóság a lábunk alatt van. Miután az utcai cipőt munkavédelmire cseréljük, beszállunk egy Audi e-tronba, a konszern első száz százalékban elektromos autójába, amelynek pár éve San Franciscóban volt a világpremierje. E-tronokkal közlekedünk a gyári helyszínek között. Két hatalmas érintőképernyő a kocsiba, lenyűgöző belső design, ahogy a gázra lépünk, az elektromos motorok szinte hangtalanul elkezdenek dolgozni, repítik az autót.

E-motorgyár: középen Zsófi, az önvezető robot, ami a modulok között szállítja a motorokat.

Fájó szívvel kiszállunk az autóból, mert megérkeztünk az e-motorgyárba. Zsófi, az önvezető robot köszönti az újságírókat, meg persze Kammerer Péter. Itt készülnek az e-tronba kerülő elektromos motorok. Belgiumban és Kínában építik be a győri kezek és gépek által létrehozott terméket.

Nem kell kétszer mondani, hogy álljunk be magunk is motorszerelőnek. Kivezetések szigetelése a feladat. Munkavédelmi kesztyű, szemüveg maszkban. Párásodik az okuláré, próbálom a rézvezetékeket begyömöszölni egy műanyag csőbe, azért is hívják csövezésnek. Hamar belátom, a laptop billentyűivel könnyebben bánok, de csak sikerül a feladat. Majd csavarozunk, ebben már jobb vagyok. Ebből is látszik, hogy a gépesítés mellett bizonyos feladatokhoz emberi kéz is kell, ha e-motort gyártanak. Zsófi mellett egy pincér robottal is megismerkedünk. Beprogramozták, hibátlanul tölt az üdítőből a pohárba, mi pedig boldogon kortyolgatunk, mert elszoktunk a maszk használatától, így kiszáradt a szánk.

Szerszámgyár és exkluzívszéria gyártás:elemek az e-tron GT-hez.

Újra csak az e-tron volánja mögött vagyunk. Újabb helyszín, a szerszámgyár és exkluzívszéria gyártás. Az elektromosság itt is tetten érhető. Győrben készülnek a legújabb elektromos Audi, az e-tron GT karosszériaelemei. Motorháztető, sárvédő, ajtók, csomagtér. Ahol szerszámgyár van, ott mindent tudnak az autógyártásról – idézek fel egy mondatot, ami korábbról megragadt bennem. Nem csak az e-tron GT, hanem egy csomó Lamborghini modell és Audi RS modell karosszériái is Győrben készülnek.

A présüzemben egy hajszál segítségével mutatják meg, micsoda galibát okozhat a karosszérián, ha egy pici, idegen test kerül a rendszerbe. Préseltünk mi is, hajszál nélkül, egy hatalmas távirányító segítségével.

A járműszerelde mindig a látogatás csúcsát képezi. Ahogy a szerelősoron a negyed és félkész autókból egy csoda születik. Q3-as és Q3-as plug-in-hibridek vannak döntően a soron, amikor ott jártunk. Néha egy-egy Audi TT is feltűnt, ennek kivonásáról már évek óta cikkeznek Németországban, de a győri ikon még mindig valóság, ha csökkenő is a darabszáma.

A járműgyárban Juhász László volt a kalauzunk.

Persze, hogy itt is megjelent az elektromosság, lágy és tölthető plug-in-hibridek formájában.

Aki tud plug-in-hibridet gyártani, az rendelkezik a száz százalékban elektromos autógyártás kompetenciáival is – hallgatjuk Juhász László szavait, aki óva int bennünket attól, hogy ebből bármire is következtessünk.

Következtetés helyett szerelünk. A plug-in-hibrid technológiába avatnak be bennünket, kábeleket dugdosunk, csavarokat rögzítünk, élvezzük az interaktivitás minden mozzanatát.

A végén pedig megcsodálhatjuk az e-tron GT-t, a villamos Audik legújabb és legszebb darabját.

RS e-tron GT győri karosszériaelemekkel.

Délután négy óra van, amikor az e-tronnal leparkolunk a G70-es előtt. Hat órát töltöttünk az Audiban, közel harminc kilométert mentünk az autóval, gyalog pedig több mint négy kilométert. Kis híján egy műszakot végigcsináltunk.

Kimerítő nap volt, de igazi élménynap. Ismét megtapasztalhattuk, hogy az Audi nem csak világszínvonalú motorokat és autókat gyárt Győrben, hanem a munkatársai is világszínvonalúak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....