motorsport

Vincze Hanna újabb lépést tett a bajnoki cím felé

2016.08.16.

Györfi Alen a technikai gondok ellenére pozitív hétvégét zárt az IDM asseni fordulójában, míg a 220 Volt H-Moto Team ifjú tehetségei Dunaszerdahelyen bizonyítottak.

Az elmúlt hétvégén ismét valamennyi korosztályban pályára gurult a 220 Volt H-Moto Team. Amíg a Red Bull Ringen idei legjobb eredményét érte el Kovács Bálint az ADAC KTM kupában, addig Dunaszerdahelyen a legkisebbek is motorra pattantak – Vincze Hanna újabb futamgyőzelmet szerzett – a MAMS Kispályás és Utánpótlás Bajnokság ötödik fordulójában. A csapat korábbi Európa-bajnoka, Györfi Alen pedig a rengeteg technikai probléma ellenére is képes volt a vasárnapi futamon a legjobb tíz között végezni az IDM asseni versenyhétvégéjén.

A 220 Volt H-Moto Team korábbi Európa-bajnoka, Györfi Alen ezúttal a motorsport Mekkájában, Assenben indult az IDM hétvégi versenyén. A Superstock 600-ban rajthoz álló motorosnak már a pénteki nap meggyűlt a baja a Yamaha R6-sával, ugyanis a négy tréningből kétszer nem is tudott felmenni a pályára. A nehézségek ellenére végül a negyedik sorból kezdhette meg a futamokat, ahol már a tartalékmotorral volt kénytelen elindulni. Amíg szombaton még nem sikerült a lehető legjobb beállítást megtalálni – a 13. pozícióban intették le –, addig vasárnap már gond nélkül tudott versenyezni és a 7. helyen zárt a nagyon erős mezőnyben.


– Noha rengeteg problémával kellett megküzdenünk, mégis azt mondom, mindenképpen megérte kiutaznunk és rajthoz állnunk. Aludni ugyan nem aludtunk sokat, hiszen minden éjszaka szereltünk, ám a vasárnapi futam mindenért kárpótolt. A tartalékmotorral olyan köridőkre voltam már képes, hogy a harmadik helyen végzett motorostól mindössze egy másodperc választott el. Nagyon bíztató mindez a továbbiakra nézve, és a technikai gondokkal együtt úgy vélem, a lehető legjobb felkészülés volt mindez a szeptemberi, mindent eldöntő Alpok Adria-futam előtt – jelentette ki Györfi Alen.

A legkisebbek is motorra pattantak, hiszen Dunaszerdahelyen rendezték meg a MAMS Kispályás és Utánpótlás Bajnokság ötödik fordulóját. Vincze Hanna (PW50 Speciál) ezúttal is hozta önmagát, és a pole pozíció megszerzését követően az első futamot megnyerte, míg a másodikon 2. helyen végzett, így 25 pontra növelte előnyét összetettben.


– Annak ellenére, hogy jól végződött, nagyon nem indult jól ez a hétvége. Folyamatos technikai gondokkal küzdöttem, hiszen előbb a kuplung esett szét, majd a hengerfej tömítése ment tönkre, így édesapám szinte végigdolgozta a napot. De megérte, mert az időmérőt sikerült megnyernem, így mindkét futamot az élről kezdhettem. Az első versenyen minden tökéletesen működött, rajt-cél győzelmet arattam, ám a második futamon már újra előjöttek a gondok a motorommal, így inkább a biztos második helyet választottam. Nagyon jól éreztem magam a hétvégén, örülök az elért eredménynek és az külön öröm számomra, hogy a verseny közben megfutott leggyorsabb köröm (1:03,8 mp) egyben pályarekord is a kategóriámban – mondta a nagyon boldog Vincze Hanna, aki már csak karnyújtásnyira van a bajnoki címtől.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.01
A Covid utáni kiugró keresleti időszak lecsengésével új szakaszba lépett a balatoni hajópiac. Ma....
2026.09.01
A Cadillac bemutatta történetének egyik legkülönlegesebb tanulmányautóját, az első egyszemélyes....
2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....
2026.09.01
Újabb baleset történt elektromos rollerrel Győr-Moson-Sopron vármegyében. Két fiatal is megsérült....
2026.09.01
Az iskolakezdés reggelén a MÁV-Volán-csoport minden járatát el tudta indítani - közölte a....
2026.09.01
Még tart a szupergazdagok lendülete, a forróságban is úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha....
2026.09.01
Idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Győr Rallyt szeptember 11–12-én, amelynek névadó....