Eredetileg természeti lény volt a homo sapiens, és nem veszett ki belőle a törzsfejődés nagyjából másfélmillió évének hatása. Érezzük az erdő-mező vonzását, szeretnénk saját kertben kapirgálni, otthon termett zöldséget, gyümölcsöt enni. Milyen szép lenne elhagyni a bérkaszárnyát, a zsúfolt utcákat, ahol a háztömböt kerülgetve kell parkolóhelyet keresni, és ki ne vágyna tiszta levegőt szívni, szmog helyett? Mennyire más lenne a gyerekek élete falusi környezetben. Jócskán rátett az elvágyódásra a Covid-járvány, tömegben lehet leginkább elkapni egy betegséget. Van gazdasági szempont is: egy budapesti lakás áráért néhány környező településen kertes házat lehet kapni.

A KSH adatai szerint évente nagyjából negyvenezren fordítanak hátat a belvárosnak, és költöznek ki Pest vármegyébe. Negyvenezer? Ez már egy közepes méretű város lakossága… Netán elnéptelenedik Budapest? Szó sincs róla! A népesség mozgása korántsem egyirányú, egyre többen költöznek vissza a nagyvárosba, kiábrándulva a vidéki életből, kijózanodva álmaikból. 

Kistelepüléseken nincs színház, operaház, mozi, diszkó, pláza, sőt még az egyszerű boltok választéka sem kielégítő. Kérdés, van-e bölcsőde, óvoda, orvosi rendelő, fogorvos, a település központjában, de az odébb parcellázott lakóparkban nagy valószínűséggel nincs semmi. Még nagyobb hátrány, hogy iskolás, középiskolás gyerekeknek nem lehet helyben különórát, zenetanulást, sportolási lehetőséget találni. A szülők hiányolhatják előző lakhelyükön megszokott edzőtermüket. 

A falu messzebb van sétatávolságnál a lakóparktól, és ha hegyes, dombos a vidék, bicikli sem jön szóba, pár perces autóutakat kell vállalni. Nem alakul ki közösség az eredeti lakossággal, sőt néhol erős az őshonosok ellenállása a „gyüttmentekkel” szemben. Magában a lakóparkban se nagyon barátkoznak össze a lakók, hiszen a nagyvárosból jöttek, ahol nem köszönnek egymásnak az emberek. Község helyett csak lakóhelyet kaptak. 

Ha végre sikerült délután hazajutni, akkor már kinek van kedve visszatérni a városba, egy kulturális programra, vagy szórakozásra? Az újdonsült falusiak rájönnek, hogy barátaik, családtagjaik nem lelkesednek kiautózni hozzájuk, netán az agglomeráció túlsó végén vertek tanyát, akár 60-80 kilométerre. Budapesten könnyű összejárni szeretteinkkel, BKV-val, taxival egyszerű hazajutni, ha koccintottak néhányat, ám a „falusiakat” meglátogatva valakinek száraznak kell maradni, ami nagyon kedélybeteg dolog. Ez az emberi kapcsolatok elsorvasztásának biztos módja.

A legnagyobb probléma az ingázás, naponta bejárni a nagyvárosba. Ahol van vasút, ott is autóval kellhet menni az állomásig. A vonat késhet egy bedőlt fa, havazás vagy, a vágányra ugró öngyilkos miatt. Nem százszázalékos a Volánbusz járatok pontossága sem. Aki már néhányszor kénytelen volt Váctól a Nyugatiig állni, megutálta a közösségi közlekedést. Mi marad? A saját autó!

Azzal se földi paradicsom az élet. Csúcsidőben autópályán is rendszeres az araszolás, és még rosszabb beérve Budapest úthálózatára. Egy hegyvidéki zsákfalu, például Nagykovácsi, egy szál úton érhető el, onnan bejárni egy katasztrófa. A szülőpár két autóval indul reggel, munkahelyük jó messze esik egymásétól, viszik magukkal gyerekeiket a suliba, hazafelé összeszedik őket, esetleg összekötve egy vásárlással. Azt az időt, amit kertjükben szeretnék tölteni, elfecsérelhetik gyötrő autózásra, egy másik kocsi lökhárítója, kipufogója mögött. Ez volna az idillikus vidéki élet? 

Mindezt betetőzi az autózás költsége. Két kocsi amortizációja, biztosítása, szervize, gumija, tankolása. A házaspár könnyen kiszámolhatja, hogy egyikük keresetéből él a család, a másik fizetése rámegy a kocsikázásra. Megér annyit? Nyilvánvalóan nem! Aránytévesztő, hogy a járgányok annyiba kerülnek, mint az emberek! Ráadásul nem élvezetes autózást kapnak tőlük, hanem kötelességszerű kínlódást. Autóban ülni, már csak a testtartás miatt is egészségtelen, nem beszélve a kipufogógázról, és a mozgásszegény életmódról. 

Az automobilizmus előnyeinek tökéletes ellentéténél tartunk. Az autó arra való, hogy megkönnyítse, megszépítse életünket, például egy horvátországi, vagy hazai nyaralással. Ehelyett rabszolgái leszünk, sofőrként szolgáljuk, raboskodunk benne. Ha lesz olyan mesterséges intelligenciájú gépkocsi, amely önálló érzelmekre képes, kiröhögne minket – szolgátoknak vettetek engem, mégis engem szolgáltok… 

Nem csoda, hogy egyre többen csömörlenek meg a vidéki élettől, rádöbbenve, hogy nem ilyen lovat akartak, ez nem is igazi élet! Mérlegre téve az előnyöket és a hátrányokat, elhatározásra jutnak, hogy maradjanak az agglomerációban, vagy költözzenek vissza a nagyvárosba. Az utóbbi megoldást évente 25 ezren választják, kevesebb kipufogógázt szívnak, kevesebb időt töltenek közlekedéssel, több jut családi életre, és sokkal jobb lehet a gyerekek képzése. Autójukat (most már egy is elegendő) arra használják, amire való, hétvégén kimennek a zöldbe, közös élményeket szerezni, amire falusi életükben kevesebb módjuk volt. Több pénzük marad minőségi szabadidőre, hiszen nem a második autóra keresnek, hanem önmagukra. 

Sakkozók szerint, ha egy bábu rossz helyen áll, akkor a játszma is rosszul áll. Ha életedben nincs helyén az autótartás, autóhasználat, akkor életed sincs rendben. Gondolkozz el rajta!