autós hegyi Európa-bajnokság

Volkswagen turbómotor a BMW-ben? – bejött ez a kombó a magyar pilótának

2025.04.16.

Második hellyel kezdte szereplését Nagy Norbert az autós hegyi Európa-bajnoki sorozatban.

Fotó: Nagy Norbert Facebook-oldala

Csapatának keddi közleménye szerint Nagy Norbert idén új kihívások elé néz: a kétszer megnyert 5-ös kategória után egy géposztállyal feljebb, a 4-esben áll rajthoz.

Az idény első versenyét a franciaországi Saint-Jean-du-Gard pályáján rendezték meg, ez egyben komoly teszt is volt a versenyző számára, hiszen az autójában vadonatúj, Volkswagen turbómotor debütált.

A technikai újításokkal felvértezett BMW megbízhatónak és versenyképesnek bizonyult: Nagy Norbert a kategória második helyét szerezte meg, értékes pontokat gyűjtve.

"Ez most egy nagy tesztverseny volt számunkra, de minden erőn felül teljesített - az autó és a csapat is. Egy ilyen egyedi építésű autónál ritka, hogy az első verseny problémamentesen sikerül, de nálunk minden a legnagyobb rendben ment. Teljesen elégedettek vagyunk az új motorral - a megbízhatósága és az ereje is biztató" - értékelt a verseny után Nagy Norbert.

A következő megmérettetésre két hét múlva, az ausztriai Rechbergben kerül sor.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....