elektromo autók

Volvo elektromos kukásautója

2018.05.28.

A Volvo múlt hónapban mutatta be első teljesen elektromos teherautóját, most pedig egy izgalmasabb zéró-kibocsátású járművel állt elő. A városok hatalmas tömegű szemetét is képes elszállítani a Volvo FE Electric, mely a testvérénél majdnem kétszer nagyobb kapacitással rendelkezik, és jövő évben állítják munkába Németország utcáin.

A Volvo FE Electric és a Volvo FL Electric a svéd autógyártó első tiszta égésű nehéz tehergépkocsija. A Volvo reméli, hogy az új elektromos járművek segíthetnek megoldani a város központokban jelentkező problémákat, mint például a levegőszennyezés, a zaj, a dugók, hiszen szükség esetén akár éjszaka is tudnak dolgozni. De nem minden teherautó egyforma. Amíg az egymotoros FL maximum 16 tonnát képes szállítani, addig az FE-be akár 27 tonna is kerülhet köszönhetően a két elektromos motornak, amelyek 370 kW és 850 Nm forgatónyomatékot biztosítanak – mindkét érték kétszerese a FL-nek.

A különbség a megtehető távban is meglátszik, hiszen az FL 200, míg az FE 300 kilométerre képes, noha ugyanúgy 10 óra szükséges a feltöltésükhöz.

Akárcsak az FL, az FE is különböző változatokban lesz elérhető, attól függően, hogy milyen feladatra szánják. Az FE 2019 elején kukásautóként fog debütálni Hamburg utcáin. „Ma mind a 300 hagyományos szemétszállító járművünk évente mintegy 31,300 kg szén-dioxidot bocsát ki” – mondta Dr. Rüdiger Siechau, a Stadtreinigung Hamburg, a város hulladékgazdálkodásáért felelős vállalat ügyvezetője. „Egy elektromos teherautó, amelynek akkumulátora 8-10 óra üzemidőt biztosít, valódi technológiai áttörést jelent. A másik előny, hogy a Stadtreinigung Hamburg klíma-semleges elektromosságot állít elő, amivel az akkumulátorokat is fel lehet tölteni.”

(miferfiak.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Ahhoz, hogy valaki top sofőrré váljon, több kell, mint finom vezetés és időben érkezés, ahogy azt....
2026.02.04
2025 folyamán 16 esetben jelentettek Burgenlandban Geisterfahrer-t, azaz az úton rossz irányba....
2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....
2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....
2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....
2026.02.03
A roncsot kerülgette mindenki, de csak egy autós állt meg segíteni. ..