vasút

Vonalvillamosítást indít a GYSEV 12 milliárd forintból

2014.09.16.

- Majdnem 12 milliárd forintból villamosítja a Hegyeshalom-Csorna-Porpác vasútvonalat a GYSEV - jelentették be a társaság vezetői a múlt héten sajtótájékoztatón.

Az uniós forrásból megvalósuló projekt keretében a Csorna-Porpác szakaszon decemberre, Hegyeshalom és Csorna között a jövő év nyarára végeznek a munkálatokkal. Kövesdi Szilárd, a vasúttársaság vezérigazgatója az eseményen azt emelte ki: a beruházás révén jelentősen bővülhet a térség észak-déli irányú vasúti teherforgalma is. Ezzel a projekt a GYSEV által kitűzött stratégiai célok megvalósításának egyik mérföldköve, mondta, megemlítve: két évtizede tárgyalt kérdés a vonal villamosításának szükségessége.


A csornai vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón a GYSEV vezérigazgatója arról is beszélt, a villamosítás mellett számos állomáson hajtanak végre fejlesztéseket, valamint rugalmasabb, pontosabb, biztonságosabb működést lehetővé tevő központi forgalomirányítást vezetnek be ezen a vonalon. "Csorna nagyon sokat köszönhet a vasútnak", mondta az eseményen Turi György (Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület), a város polgármestere, arra emlékeztetve, hogy a város virágkorának kezdete volt, amikor a 19. század végén öt irányba is megindult a vonatközlekedés.

A GYSEV közleményében az áll: a Csorna-Porpác szakaszon a munkálatok - várhatóan decemberi - befejezése után két hónappal indulhat meg a villamosított forgalom. A munkálatok során éjszaka folyamatos vágányzár lesz érvényben, de szeptember 28. és október 18. teljesen leáll a forgalom ezen a szakaszon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.08
A cég azután döntött az új modellek mellett, hogy jelentősen hátrébb került az európai autógyártók....
2026.06.08
A nemzetközi sajtó a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonellinek, a Mercedes olasz....
2026.06.08
Egy bajor kisvárosban sorompó nélküli, teljesen digitalizált parkolási rendszert vezettek be. A....
2026.06.08
Három év után nyúlt hozzá a Mitsuoka a szokatlan megjelenésű Viewt Storyhoz, amely a múltidéző....
2026.06.08
Jelentős átdolgozáson esett át a Honda népszerű CRF off-road modellcsaládja a 2027-es modellévre. A....
2026.06.08
A New York-i Times Square forgatagába szervezett különleges, immerzív képzőművészeti....
2026.06.08
Az új Lamborghini videó, amely tökéletesen ötvözi a nagy teljesítményű atletikusságot, a szépséget....
2026.06.08
Új autóval vág neki élete egyik legizgalmasabb időszakának Szabados Ági. A népszerű műsorvezető és....
2026.06.08
Frontálisan ütközött két autó a 8-as főúton Jánosháza után, a 119-es kilométernél, ezért a....
2026.06.08
Hol, miképp, mikor? Részletezzük az alábbiakban.   ..