baleset

Vonattal ütközött egy személyautó Debrecen külterületén

2018.03.24.

- Összeütközött egy vonat és egy személyautó szombaton Debrecen külterületén - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Az M1 aktuális csatorna úgy tudja egy súlyos és kettő könnyebb sérültje van a balesetnek.

A közlemény szerint a baleset helyszínét, a Szordasi átjárót a mentés idejére lezárták, a vasúti közlekedés szünetel. Az első információk szerint az autó vezetője és a vonat három utasa megsérült - tették hozzá. A Mávinform azt közölte, a Tisztalökről Debrecenbe tartó vonat ütközött össze az autóval a vasúti átjáróban. A fénysorompó jól működött, piros jelzést adott a közúton közlekedők felé - tették hozzá.

A motorvonat az ütközés miatt kisiklott; az utasok közül ketten könnyebb sérülést szenvedtek, egyikük pedig a lábán szerzett sérülést. A műszaki mentés ideje alatt Debrecen és Hajdúböszörmény között az utasokat vonatpótló buszok szállítják el - írták. Az M1 aktuális csatorna szombat reggeli híradójában elhangzott, az autó sofőrje, egy nő súlyos sérüléseket szerzett az ütközésben. A vonat körülbelül öt métert tolta maga előtt a járművet. A korábbi információkkal ellentétben a vonaton két utas sérült meg könnyebben - tették hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....
2026.05.19
Az MG új modellje, a MG 07 az elsők között kapja meg a Momenta legfejlettebb önvezető....
2026.05.19
Mintegy 50 ezer megrendelés érkezett eddig a BMW Group debreceni gyárában készülő iX3 modellre, és....
2026.05.19
Egyszerre próbálhattuk ki az Opel Astra minden létező változatát, a kombitól a dízelen át az....
2026.05.19
Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek....
2026.05.19
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinform jelentése....
2026.05.19
A Geely Holding márkáinak 2026 első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az....
2026.05.19
A Concorso d'Eleganza Villa d'Este-n mutatja be a BMW Motorrad a Vision K18-at. ..