Rég elmúlt az autózás aranykora, amely szerintem a hatvanas évek végéig tartott – nem volt általános sebességkorlátozás, egy jó kocsit bármikor ki lehetett hajtani a csúcssebességéig, szinte üres, de már jó utakon. Akkoriban az élet császárának érezhette magát egy jó verda tulajdonosa. És ma? Mindenhonnan kamerák lesik, súlyos bírság fenyegeti, ha egyszer jól odalépne a gázra, de amúgy is ritkán van rá módja, mert rengeteg időt veszít dugóban araszolva, vagy parkolóhelyet keresve. Hogy mégis legyen valami jó az egészben, olyan autó kell, amely a puszta birtoklásával, megpillantásával és vagány fickándozásával még a jelen körülmények között is képes mosolyt varázsolni az ember arcára. A SEAT Arona éppen erre való.

Minek nevezzelek, kérdezné Petőfi. Kompakt városi jármű, kis SUV, vagy crossover inkább? Mindhárom, annyi egyéniséggel, hogy nehéz besorolni. A VW konszern terméke (az MQB platformra épül), de annak mediterrán márkája, a SEAT tervezte és gyártja, olyan fiatal vagy fiatalos vevőnek, akitől nem lep meg, ha kiszállva az autójából, gördeszkán suhan tovább. Germán minőség, katalán hangulattal. A SEAT Roadshow alkalmával egy 1.0 TSI DSG FR modell vonzásának engedtem.  

Az összbenyomás kimondottan sportos, akármit is jelentsen valakinek ez az agyonkoptatott szó. Látszik, hogy nem tötyögésre, hanem élénk mozgásra termett, kissé megemelt hasmagassága azt ígéri, hogy alkalmilag bevállalható vele némi földút is. Ülése jó oldaltartású, hogy húzósan vett kanyarban ne kelljen a volánba kapaszkodni. A háromhengeres motorocska 999 köbcentiből kihozott 115 lóereje nemrég becsületére vált volna egy versenyautónak is – hogy ez a nagy fajlagos teljesítmény miképp hat az élettartamra, azt majd tíz év múlva tudom megmondani, addig reméljük a legjobbakat. Egy jó, fürge robogáshoz elég csak a gázt nyomni, mert a kuplungozás, kapcsolgatás gondját leveszi vállunkról a gyorsan és simán kapcsoló hétfokozatú DSG váltómű. A motorhang nem erős, de karakteres, határozottan vérpezsdítő. Tényleg élvezet az Aronával úszni a forgalom tempójában, még ha esély sincs megelőzni az előttünk igyekvő teherautót.

A precíz kormányzás, a feszes, de nem rázós futómű, a 205/55-ös gumik útfogása, a reakciók azonnalisága és kiszámíthatósága adja azt a némiképp gokartos vezetési élményt, amely tényleg olyan, mintha ördög, vagy legalábbis egy apróbb bűnökre ingerlő kisördög bújt volna a kocsiba. Hozzájárul a hatáshoz az FR kivitellel járó felirat, kárpit, kipufogóvég, de még egy olyan apróság is, mint a biztonsági öv szélébe szőtt vörös csík. Persze nem hiányzik egy jó nagy képernyő, korrekt navigációs berendezéssel, jó hangrendszer, az okostelefon drótnélküli töltése, és a modern elektronika komplett vezetőtámogató fegyvertára sem. Mindezek fényében alighanem megbocsátja majd tulajdonosa a szívére ható és agyát megbabonázó kis járműnek, hogy a műszerben jelzett átlagfogyasztás jó tízszerese volt az egyliteres lökettérfogatnak – bizonyára az előttem beülők helyett is az a bizonyos krampusz nyomta a gázpedált…