Volkswagen találkozó

VW-találkozó hatodszor - tradíció, újdonságok és a sportosság volt idén terítéken

2017.10.07.

Az őszies időjárás ellenére tízezer látogató vett részt a hatodik alkalommal megrendezett Volkswagen márkatalálkozó és családi napon. A Hungaroring teljes területét elfoglaló autós sokadalom fókuszában változatlanul a családok voltak, a szervezők ezúttal a hagyományok és újdonságok mellett a performance modellekre fektettek nagyobb hangsúlyt. Rendhagyó módon a nyereményautót a sorsolás pillanatában jelen levő legkisebb licittevő vihette haza, mindössze 138 forintért.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

2012 óta, menetrend szerint, az őszi hónap beköszöntével rendezi meg a hazai importőr a wolfsburgi márka rajongóinak találkozóját. Kezdetben hétezer résztvevővel még csak Golf-találkozóként indult az esemény, ezt követően pedig évről-évre egyre nagyobb látogatói létszámot regisztráltak a hazai autósport fellegvárában. Elsősorban annak köszönhetően, hogy minden Volkswagen tulajdonos és típusonként szervezett márkaklub számára megnyílt az esemény, 2015-ben már 12 ezer résztvevője volt a sokadalomnak. Tavaly és az idei évben viszont az időjárás közbeszólt. A borús, később esős időjárás ellenére a programok, a látnivalók és nem utolsó sorban a nyereményautó ismét nagy tömeget vonzott a Hungaroringre, garantálva, hogy kortól, nemtől és márkaidentitástól függetlenül mindenki számára tartalmas és szórakoztató legyen az ott töltött idő.

A hangulatért idén DJ Palotás és a Wellhello volt a felelős - képre kattintva galéria nyílik

A szokásokhoz híven, a Paddock területén a szakmai zsűri által kiválasztott (különleges vagy szép, vagy mindkettő) 300 Golf kapott helyet, a Bogarak és Transporterek pedig a Hippifaluban, a találkozó hivatalos after party helyszínén sorakoztak fel. A többi oldtimer, youngtimer, gyári vagy tuning állapotú VW emblémás (Passat, Polo, Jetta/Bora/Vento, Scirocco/Corrado) klubonként csoportosult a területen.

Az elmúlt években a Passat B8, a Golf Variant és a 7-es Golf is itt mutatkozott be a hazai közönség előtt, ezt a tradíciót idén is megtartották a szervezők

A találkozó egyediségét két teljesen új modell premierje adta, valamint a márka innovatív és avantgárd stílusirányzatát megtestesítő koncepcióautója, a BUDD-e. A nóvumok sorát egy a VIP teraszon kiállított PanAmericana Multivan 4Motion DSG erősítette, továbbá egy külön boxban a nagyközönség számára is látható volt két különleges hibrid autó: a Golf GTE Performance Concept és a Golf GTE Variant ImpulsE. Utóbbi esetében a 221 lóerős rendszerteljesítmény 50 km-es emissziómentes hatótávja 120-ra bővült, egy nagyobb 16,8 kWh-ás akkupakknak köszönhetően.

Az új Polo leleplezése előtt Németh Balázs, a Volkswagen márkaigazgatója elmondta, hogy a 6. generációs modell lényegét a kontinuitás fogalma fejezi ki leginkább. Az 1975 óta gyártott B-szegmensbéli autóból világszerte 16,5 millió darab fut az utakon, hazánkban pedig a Porsche Hungária Kft. 1991-es működése óta 85 ezer darabot helyeztek forgalomba. A szupermini népautó már a múlté, az új Polo külső méreteit tekintve nagyobb, mint a 3-as Golf. A nők szívét meghódítani valószínű, hogy a színezett, vezető felé hajló műszerfala fogja, a kategóriában új mércét pedig asszisztens rendszereivel állít az újdonság. Az alapfelszereltség része a gyalogosokat is felismerő városi vészfékasszisztens, az extralistán pedig a nagyoktól leszivárgott opciók is megjelennek. Okos start-stop rendszer, ami a kocsisor megindulását figyelve indítja újra a motort, távolságtartó tempomat, holttér- és éberségfigyelő is rendelhető az új Polo-hoz, ugyanakkor a prémiumautók baleseti csomagja is elérhető hozzá: becsapódásra felkészülve megfeszíti az öveket, felhúzza az ablakokat, becsukja a napfénytetőt, becsapódás után pedig állóra fékezi az autót.

Az új Polo kínálatában a januártól érkező 200 LE-s GTI modell a nagy újdonság. Minden kereskedésben helyet kapnak a különleges modellek, a Polo Beats elnevezés egy 6 hangszórós, 300 watt-os hangrendszerre utal

A folytatásból megtudtuk, hogy a VW a Tiguan sikereire alapozva kíván megjelenni a piacon a márkatalálkozón bemutatott T-Roc-kal. A márkaigazgató felvezetőjében elmondta, hogy hazánkban az idei évre prognosztizált újautó eladások 36 százalékát a városi terepjárók teszik ki, a tendencia minden bizonnyal erősödik majd, 2 év múlva akár 45 százalék is lehet a SUV-ok aránya. A DSG-vel és 4Motion hajtással is konfigurálható T-Roc hivatalos kommunikációja csak 2018 januárjában kezdődik, a frankfurti világpremier után két héttel viszont már itthon is rendelhető a márka életében új frontot nyitó modell.

Korábban az A0-ás kategóriában a Volkswagen nem volt jelen, ezt a hiányt kívánja pótolni a T-Roc

A márka jövőjét és az e-mobilitás esszenciáját hordozó BUDD-e hatótávja 533 km. Villámtöltéssel 15 perc alatt 80 százalék szuflát szívhat magába, 317 lóerős teljesítményén és 150 km/h-ás maximális sebességén túl minden olyan fejlesztés megtalálható benne, melyek az eljövendő modellekben is megtalálhatók lesznek. Nincs visszapillantó tükre, a kezelőfelületeken pedig nincsenek gombok, érintéssel és gesztusokkal vezérelhetők a fedélzeti rendszerei.

A Hippifaluban szintén rengeteg gyerekprogram színesítette a rendezvényt, a felnőttek Touaregekkel, Amarokokkal, Tiguannal off-roadozhattak az erdőben, beülhettek a mobil off-road pályán cikázó Amarokba, vagy éppen benevezhettek a Bullimpiára, a Transporterekkel vívott látványos és szórakoztató versenyre.

A korábbi évek hagyományától egyetlen dologban tértek el idén a szervezők, megspórolva ezzel a hosszas sorban állást, valamint a tombolák vagy a várakozók türelmének idő előtti megfogyatkozását. A WeltAuto gondozásában kiválasztott 6-os Golfot az a látogató vihette haza, aki a golflicit.hu oldalon megtippelte azt a legkisebb egész számot, melyre senki más nem voksolt, és az eredményhirdetéskor a helyszínen tartózkodik. A szerencse egy Pest megyei játékosnak kedvezett, aki 138 forintért lehetett új tulajdonosa a 8 éves, 186 ezer km-t futott gyári alkatrészekkel felújított Golfnak.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.09.27
Az M0-s autóút déli szektorán az 1-es főúti végcsomópont felé, a 14-es km-nél két kamion ütközött....
2023.09.27
A dabasi nyomozók 48 óra alatt elfogtak két gépkocsitolvajt, és megtérítettek 15,5 millió forintot....
2023.09.27
Egri és tarnamenti focisták, világhírű magyar labdarúgás szakértő, állatbarát, jótékony heves....
2023.09.27
Tíz év után látható ismét Párizsban a Titanic történetét megidéző nagyszabású kiállítás, amelynek....
2023.09.27
Az új generációs Lexus NX szabadidőjármű számos innovatív szolgáltatása, megoldása között szürke....
2023.09.27
Ötödik generációs harci repülőgépek beszerzéséhez kérte a parlament jóváhagyását a román védelmi....
2023.09.27
Tudóscsoport jelentése az UFO-król.   ..
2023.09.27
Egy kamion és egy személyautó ütközött össze az M5-ös autópálya 86-os kilométerszelvényénél,....
2023.09.26
"Volt olyan autós a múlt héten vármegyénkben, aki egy órán belül kétszer került lencsevégre: a....
2023.09.26
14 évesen is jó a hibrid Lexus ..