Alonso

WEC: Alonso és a Toyota győzött Spában

2018.05.06.

A Toyota házon belüli játszmája tette színessé a WEC szezonnyitójának befutóját, ugyanis a két TS050 Hybrid között dőlt el, ki nyer az LMP1-ben. A 8-as és a 7-es kocsik egymást kergették a befutóban, végül Fernando Alonsóék kerültek ki győztesként.

– A 8-as rajtszámú Toyota kezdett a pole-ból Spában a 6 órás versenyen, köszönhetően annak, hogy kizárták a 7-es gépet az időmérő után, mivel gondok adódtak az üzemanyag-átfolyásmérővel – írta a motorsport.com. A döntés értelmében a 7-es Toyota a pitből rajtolt, és csak azt követően hagyhatta el a boxutcát, hogy az utolsó kocsi is teljesítette a verseny első körét.



Az első etapot és a rajtot Buemi abszolválta a 8-as Toyotával, majd Alonso következett, akit Nakajima váltott. Utóbbi csere nem ment simán, mert nem megfelelően csatolták be a japán biztonsági övét, akinek vissza kellett térnie a pitbe, ez a kiállás további 49 másodpercet vett igénybe, de még így is kényelmes előnnyel vezettek. Nem sokkal 16:30 előtt Nakajima megpördült a La Source kanyarban, ezzel további 10 másodpercet buktak, de még mindig fogták az első helyet, 50 másodperc felett volt az előnyük.

Negyed hét után Alonso vette vissza a 8-as kocsit, mögötte Conway terelgette a 7-est, és ugyan volt olyan szakasz, hogy egész közel kerültek egymáshoz, végül a kétszeres F1-világbajnok és csapattársai nyerték a WEC-futamot Spában. A győztes kocsi 163 kört tett le az asztalra, átlagtempója 214 km/h volt - ez a Toyota negyedik sikere a belga versenyen. A második helyen célba érő autót Conway, Kobayashi és Lopez vezeti, mindössze 1.4 másodpercben állapodott meg a hátrányuk a befutón.



A harmadik helyen az 1-es rajtszámú Rebellion végzett Lottererrel a volán mögött, 2 kör hátrányt felhalmozva. A negyedik pozícióban a 3-as Rebellion ért be, ők 3 kört kaptak Alonsóéktól. LMP1-es eredmények:

1) Alonso/Nakajima/Buemi - Toyota

2) Conway/Kobayahsi/Lopez – Toyota

3) Lotterer/Jani/Senna – Rebellion

4) Beche/Laurent/Menezes – Rebellion

5) Webb/Dillmann/Kraihamaer – ByKolles

6) Aleshin/Petrov - SMP Racing

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....