Michelisz

WTCR/Kamion Eb - Mégis együtt rendezik a hungaroringi versenyeket

2020.05.29.

A korábbi tervekkel ellentétben mégis egyszerre rendezik a túraautó-világkupa (WTCR) és a gyorsasági kamion Európa-bajnokság magyarországi versenyhétvégéjét. 

A Hungaroring honlapjának beszámolója emlékeztetett: a két sorozat idénynyitó eseménye április 24-26-án lett volna a mogyoródi Forma-1-es pályán, ám a koronavírus-járvány miatt az eseményt törölték, és úgy tűnt, a WTCR magyarországi eseményének pótlására nem lesz lehetőség. Két hete közölték a szervezők, hogy a kamion Eb-t október 17-18-án látja vendégül a Hungaroring, a mezőnyben a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norberttel. Csütörtökön pedig bejelentették: a címvédő Michelisz Norbertet is soraiban tudó WTCR versenynaptárában - amelyben hat helyszínen 16 versenyfutam szerepel, kizárólag európai helyszíneken - ugyanerre a hétvégére került a mogyoródi versengés.

- Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy megtarthassuk ezt a közös túraautós, kamionos rendezvényt, és nem akartuk elengedni ezt az ötletünket, hiszen a magyar autósport ünnepéről beszélünk. Hazánk két legismertebb autóversenyzőjét, a WTCR-bajnok Michelisz Norbertet és a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbertet nem mindennap láthatjuk ugyanazon a pályán, ugyanazon a hétvégén versenyezni - idézte a weboldal Gyulay Zsoltot.

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója megerősítette, hogy a Hungaroring benne van mindkét sorozat naptárában, ugyanazzal a dátummal. hozzátette, sok egyeztetés eredménye ez a közös októberi rendezvény, de minden fél nagyon akarta, hiszen minden évben a Hungaroringen volt az egyik legjobb verseny.

- Emlékszem, mekkora mélyütést jelentett, amikor kiderült, hogy törölték az áprilisi versenyt, hiszen akkor úgy tűnt, címvédőként nem szerepelhetek hazai közönség előtt. Az nagy érvágás lett volna. Akkor az lett volna a versenyzéssel kapcsolatos kívánságom, hogy legyen mégis verseny, és úgy tűnik, hogy ez megvalósul, hogy megtartják a számomra legfontosabb versenyt. Címvédőként ez biztosan különleges élmény lesz - fejtette ki Michelisz. Hozzáfűzte, az áprilisi versenyhétvégéhez képest az időjárásban nem számít jelentős különbségre, a hangulat pedig "független az időjárástól - az mindig parádés a Hungaroringen".

Kiss Norbert ugyancsak örömét fejezte ki, mint mondta, ez nem csupán a csapatnak, "hanem az egész magyar autósportos közösségnek" jó. "Nagyon szerettem volna, és még most is szeretnék együtt versenyezni Michelisz Norbival és Tassi Attilával hazai közönség előtt, és úgy tűnik, hogy ez mégis valóra válhat. Alig várom már, hogy ott legyünk a Hungaroringen" - szögezte le Kiss.

A WTCR 2020-as versenynaptára: szeptember 12-13.: Salzburgring, Ausztria (2 verseny) szeptember 24-26.: Nürburgring, Németország (2 verseny) október 10-11.: Slovakia Ring, Szlovákia (3 verseny) október 17-18.: Hungaroring, Magyarország (3 verseny) október 31-november 1.: Motorland Aragón, Spanyolország (3 verseny) november 14-15.: Adria International Raceway, Olaszország (3 verseny).

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....
2024.03.27
Kamionnak ütközött egy kisteherautó az M5-ös autópálya 78-as kilométerszelvényénél, Kecskemét....