tanulmányi verseny

Young Car Mechanic 2022. – Az autószerelők versenye

2022.05.11.

Idén is magyar szerelő nyeri a nemzetközi megmérettetést?

Ahogyan arról az Autószektoron is beszámoltunk, a 2021-es nemzetközi autószerelőverseny, a Young Car Mechanic (YCM)lengyelországi döntőjét egy magyar srác, Ölbei Zsolt nyerte. A versenysorozat robog tovább, és mint címvédők, idén Magyarország rendezheti majd a nemzetközi döntőt.

Ölbei Zsolt a YCM 2021-es győztese a döntőn

A versenysorozatról röviden

A megmérettetésben részt vevő országok a Közép-Kelet európai régióból kerülnek ki. A sajnálatos események miatt azonban 2022-ben az ukrán kollégák nem tudnak részt venni a versenyben. Magyarországon kívül így is kilenc régiós ország legjobb autószerelő tanulói mérhetik össze tudásukat.

A lebonyolítás az országonként külön megrendezett tanulmányi versenyekből áll. Hazánkban ezeket a versenyeket az Inter Cars Hungária Kft. az Autószerelők Országos Egyesületével közösen rendezi. Fontos, hogy minden országon belüli régióban ugyanazok a versenyszámok képezik a feladatsort, így mindenkit azonos mérce alapján lehet elbírálni.

Érdekesség, hogy az öt, az AOE-vel együtt megrendezett területi versenyekről nem feltétlenül csak az öt nyertes jut be a YCM országos döntőjébe, hanem a pontszámok alapján kialakult rangsor legjobb 6 versenyzője indulhat. A jövőben ezt a létszámot még emelni is tervezik a rendezők 8 főre.

A döntő

A hazai döntőt és a nemzetközi döntőt idén is a győri Csanak Autó szervizbázisa rendezi, amely az Inter Cars nemzetközi alkatrész- és garázstechnikai kereskedelmi vállalat által életre hívott Q-Service hálózat tagja.

A magyar versenysorozat csúcsát az országos döntő jelenti. Az egész napos eseményt április második hétvégéjén rendezték. A versenyen tulajdonképpen egy teljes munkanapot szimuláltak a részvevőknek, ahol nyolc, egyenként 45 perces feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak, negyed órás szusszanók közbeiktatásával.

A versenyt természetesen a legnagyobb alkatrészbeszállítók támogatják. A feladatok is mind egy-egy beszállítóhoz kapcsolódtak. A nyolc feladat a következő támogatókkal valósult meg: Meyle, Bosch, Schaeffler, Shell, febi, Mann Filter, ZF és Continental.

A versenyt további beszállítók is támogatják, mint például a Valeo, vagy az Elring. Velük a nemzetközi döntőben mint „feladatadóval” is találkoznak majd a versenyzők.

Versenyen kívüli programok

Az áprilisi hazai döntőn a diákokkal érkező tanárokat a QP Zrt. látta vendégül és bemutatta nekik világszínvonalú gyártórendszerét, amely az Audi megbízható alkatrész beszállítójává tette őket. A júniusi nemzetközi döntőre sem csak a versenyzők, hanem csapataik is hazánkba látogatnak. Őket is számos érdekes, szakmai programmal fogja a szervező Inter Cars „kiszolgálni”. Cél, hogy a vendégeknek kis ízelítőt adjanak Magyarországból és ezért az események között várhatóan a Balaton környékének felfedezése és egy budapesti városnéző kirándulás tarthat számot a legnagyobb érdeklődésre, utóbbin biztosan látogatást tesznek a Bosch budapesti fejlesztőközpontjába és egy alkatrészüzembe is.

Mi ott leszünk

A YCM évek óta az egyik legnagyobb autószerelő versenyrendezvény, amely már önmagában is népszerűsíti a szakmát. Ezt nagyban segítette a tavalyi magyar siker, amit, reméljük, idén is meg tud védeni Kovács Bálint, aki a hazai döntőt nyerte áprilisban.

Hamarosan mi is interjúzunk Bálinttal, aki Zalaegerszegről utazik majd a győri nemzetközi döntőre. Nem csak őt, hanem felkészítő tanárát, Horváth Tibort is igyekszünk kikérdezni a felkészülés és a verseny tapasztalatairól, ezen kívül mikrofonvégre kapjuk Simon Róbert urat, a Csanak autó ügyvezetőjét, hogy első kézből számolhassunk be a szervezői tapasztalatokról.

Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak!

Cikkünk megjelenését az Inter Cars támogatta.

További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.07.17
Annak a gyorshajtónak, aki 50 helyett 117 km/órával közlekedett, 312 ezer forintos bírságot kell....
2025.07.16
A legendás gépek birtoklásánál is jobban vágyott arra, hogy létrehozzon egyet. ..
2025.07.16
Sem személyautóból, sem haszonjárműből nem értékesített annyit még az év első hat hónapjában a....
2025.07.16
Kínai megállapodás új lendületet ad a Steyr Automotive-nak – írja az orf.at.   ..
2025.07.16
Megszakította útját egy Bulgáriából Lengyelországba tartó repülőgép Budapesten szerda reggel -....
2025.07.16
Az új CLA iránti jelentős érdeklődés késedelmeket és hosszabb várakozási időt okoz a gyártásban. ..
2025.07.16
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel....
2025.07.16
Jelentősen csökken a nem működő járművek kijelentésének díja, de csak egy időre - írja a parameter.....
2025.07.16
A Hungarian Business Champions 2025 díjátadó ünnepség keretében Topolcsik Melinda, a Bridgestone....
2025.07.16
A Century szabadidő-autó hátsó utasainak mostantól nem kell aggódnia az illetéktelen tekintetek....