ZF

ZF: Új ütközéselkerülő rendszer a városi buszokhoz

2022.08.22.

A ZF ütközéselkerülő rendszere (Collision Mitigation System - CMS) aktív fékrásegítéssel gátolja meg a frontális ütközéseket és ellensúlyozza a fékezéskor fellépő erők utasokra gyakorolt negatív hatását.

Ez a - kifejezetten városi buszokhoz tervezett - rendszer nemcsak a balesetek számának csökkentéséhez járul hozzá, de a fékezés vagy ütközés okozta sérülések kockázatát is leredukálja a buszon belül. A CMS kompatibilis a belsőégésű, illetve elektromos motorral hajtott járművekkel is.

,,Azzal, hogy a radarokat és kamerákat egy központi feldolgozó egységgel és a fékrendszerrel is összeköttetésbe hoztuk bizonyítékot ad arra, hogy a stratégiánk a mobilitás következő generációját támogatja. Elsődleges célunk a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtése volt a közlekedésben résztvevők és az utasok számára. A piacon már jelenlévő tehergépkocsi és autóbusz alkalmazásainkat kiegészítve már a városi buszok szegmensébe is beléptünk. A fejlett fékrendszerek alkalmazása egyébként is fontos a biztonság és az autonóm vezetés szempontjából, emellett pedig technológiai kihívással is szolgáltak az összetett városi buszalkalmazások megismerése” – mondta Philipp Helmich, a ZF haszongépjármű-megoldások üzletágának járműdinamikai termékcsaládokért felelős vezetője.

 

Ez a rendszer biztonságtechnikai szempontból jelentős értéket kínál az OEM-gyártók és a flottaügyfelek számára. A kifinomult helyzetelemzés alappillérei között az objektumok felimerése és osztályzása áll, amelyek elengedhetetlen összetevői a veszélyes közlekedési helyzetek felismerésének és elkerülésének.

A CMS a ZF által tehergépjárművekhez kifejlesztett legújabb OnGuardMAX technológiára támaszkodik, amely kifejezetten a városi buszokra szabott speciális jellemzőkkel és funkciókkal lett ellátva. A kamera és a radar adatainak kombinálása a forgalmi helyzet folyamatos elemzését biztosítja. A lehetséges ütközést felmérve a rendszer arra is képes, hogy ráfutásos ütközésre figyelmeztető jelet adjon ki, és a baleset megelőzésére automatikusan lefékezze a járművet.

A jármű sebességéhez és súlyához pontosan kalibrált fékezési tulajdonságokkal kombinálva a hirtelen fékezés utasokra gyakorolt káros hatásai is leredukálhatók. Az ADAS- és fékrendszer közötti zökkenőmentes összeköttetésnek hála az utasokat nem éri akkora erőhatás, hogy kikerüljenek természetes egyensúlyukból, elessenek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....