Mesél a szakértő – Két napig élvezhette autóját | Autoszektor

GOR-CAR

Mesél a szakértő – Két napig élvezhette autóját

2018.04.15.

Pedig vásárlás előtt át is vizsgáltatta a kocsit

Nagyon szomorú történetet osztott meg velünk egyik ügyfelünk, aki éppen egy hónapja vásárolt egy 3-as coupé BMW-t, amelyet mi vizsgáltunk át, mielőtt kifizette volna érte a csaknem 3,5 milliós vételárat.

Mi volt a vizsgálat eredménye?

A 2008-as 330d-t korábban itt-ott fényezték, javították, de a kocsi szerkezeti elemei a festékréteg mérés eredményei alapján nem sérültek korábban. Az autó műszaki vizsgája már januárban lejárt, ezzel tehát mindenképpen foglalkozni és számolni kellett.

Az autó a műszaki szemlén

A szemrevételezéses vizsgálat alapján a szívósor mellet már szivárgott az olaj, ami a nemrégiben megjelent cikkünk alapján önmagában egy százezer forint feletti javítást predesztinál. A diagnosztikai lekérdezés kiadta, hogy a hat izzítógyertyából kettő rossz, tehát ezeket cserélni kell. Igen, ám, de a legrosszabb esetet figyelembe véve előfordulhat, hogy nem tudják simán kiszerelni ezeket az alkatrészeket, mert egyszerűen a hengerfejbe belerozsdásodik a gyertya. Sokszor leírtuk már a jelenséget, hogy ha ez bekövetkezik, akkor vagy egy erre szakosodott „főorvos” kell, hogy kioperálja, vagy le kell venni a hengerfejet, ami olyan jelentős többletmunkákat hordoz, aminek a költségei megint százezrekben mérhetők. (A hengerfej levétel nélküli műtétről itt olvashatnak bővebben – saját sztorival!)

Volt még egy porlasztócsúcs korrekciós tényező túl magas érték miatt beírt hibakód, de ez a törölhető volt és nem is tért vissza törlés után. Minden esetre a porlasztócsúcsok mérőpadi ellenőrzése és szakszerű tisztítása erősen javasolt.

A diagnosztika alapján az is elmondható, hogy a jármű által kijelzett 232.500 km-es futásteljesítmény a valóságnak megfelel. Ezen kívül természetesen ellenőriztük még a részecskeszűrű értékeit, amelyek szintén megfeleltek az ekkora futás mellett elvárható állapotnak.

Amiről még feltétlenül szót kell ejteni és a tanúsítványunkban is kiemeltük, hogy a gumiabroncsok erősen el voltak már öregedve, és ami legalább ekkora gond, hogy nagyon kopottak voltak. A kilenc éves gumik hátul 2, elöl 3-4 mm-es profilmélységet mutattak. Ráadásul téli abroncsokról van szó, amelyeket 6 éves kor felett egy jobb érzésű gumis már fel sem szerel.

Igaz – és nem biztos, hogy jól van ez így – a hazai rendelkezések alapján ezek a gumik megfelelők, hiszen a téli abroncsok használata nálunk soha nem kötelező, törvényi szabályzás a gumik korára nincsen, a minimum 1,6 mm-es profilmélységet pedig minden gumi teljesítette.

És megvásárolták a kocsit

Mi nem szoktunk az elvégzett munka után sem a kereskedőnél, sem pedig az ügyfelünknél érdeklődni, hogy végül lett-e üzlet a dologból. A hibák és kockázatok megismerése és szükség esetén átbeszélése után, mindenki döntse el maga, hogy a megismert körülmények mellett megéri-e megvenni a kocsit.

Minden irányból jól mutat(ott)

Most is csak úgy derült ki, hogy sikerült az üzletkötés, hogy ügyfelünk felhívott és arról számolt be, hogy a vásárlás után két napig élvezhette a BMW 230 lóerejét.

Na, akkor valamit nagyon benéztünk?

Még soha nem volt ilyen eset, hogy a vizsgálatunk (pontosabban a vásárlás) után 2 nappal jelentkezzen az ügyfél, hogy baj van. Bevallom, nagyot dobbant a szívem a közlés után, nagyon félve kérdeztem: de hát mi történt?

A válasz nagyon szomorú, ugyanakkor számomra megnyugtató volt. A nagy tavaszi esőzések közepette ügyfelünk a két napja birtokba vett autójával utazott az autópályán. Nem hajtott gyorsan, beszámolóje szerint kb. 120-al, amikor egyszer csak elveszítette stabilitását a kocsi, perdült szalagkorláttól útpadkáig.

Az autó eleje összetörött, majd az út közepén keresztben megállt. Szerencsére a sofőr egyetlen karcolás nélkül szállt ki az autóból és a keresztbeállt kocsinak sem ütközött neki senki.

Az aquaplaning

Egyenes úton, egyenletes mozgást végezve, és ismerve a körülményeket, csak egyetlen magyarázat létezik arra, hogyan szenvedhetett baleset ez az autó. Ez pedig nem más, mint a vízen csúszás.

Ha most az Anyukám is érteni fogja rovatban lennénk, biztosan úgy kezdeném a jelenség magyarázatát, hogy idézzük fel a vízparton köveket hajigáló embereket. A lapos kavicsok – megfelelő technikával eldobva – nem merülnek egyből a vízbe, hanem annak felszínél egy ideig elpattognak – kacsáznak.

Pontosan ez történik az autó kerekeivel is, ha relatív nagy sebességgel hajtunk egy vízátfolyásba, vagy az útfelületen összegyűlt bármilyen vízbe. A kerekek és az aszfalt közötti kapcsolat gyakorlatilag azonnal megszűnik, az érzés pont olyan, mintha tükörjégre hajtanánk.

Legalább másfél millió forintos a kár

A baj hátul kezdődik. Egy autó menet közbeni stabilitását a hátsó kerekek adják, ezek vezetik a járművet. Ha itt megszűnik a tapadás, a legkisebb oldalirányba ható erő is befordítja az autót és ezután már képtelenség összeszedni. Nézzünk is meg egy videóválogatást erről, külön felhívom a figyelmet az első balesetben látható gépkocsi típusra…

Több helyen „vérre” menő vitákat folytatok még gumiszerelőkkel is, amikor azt látom, hogy a rosszabb állapotú abroncsokat hátra teszik fel, mondván, fékezéskor az első kerekek játszanak nagyobb szerepet, ezért a jobb abroncsokat oda kell feltenni. Remélem, a fentiek után már senkinek nem kell tovább magyarázni, hogy miért nincs ez így!

És ezen az autón melyik kerekek voltak a rosszabb állapotban? Hát persze, hogy a hátsók, sajnos nagyon rövid időn belül meglett az eredménye.

Pedig elkerülhető lett volna

Az általunk átvizsgált autókról kiadott állapotlapok egy erre elkülönített sarkában felsoroljuk azokat az azonnali javításokat, amelyeket vásárlás után haladéktalanul el kell végezni az autón. Természetesen közte volt a gumiabroncsok cseréje is.

Érdekes körülmény, hogy a műszaki vizsga nem várhatott, hiszen már a vizsgálat időpontját megelőzően lejárt. Nem tudjuk, hogy a vizsgáztatást az eladó kereskedő, vagy az ügyfél intézte, de egy jó érzésű vizsgáztató minimum nyomatékosítja a tulajdonosban, hogy ezekkel a gumikkal ne számoljon még rövidtávon sem. Egyéb eszköze nincs, hiszen a törvényi feltételeknek műszakilag megfeleltek az abroncsok, nagy kár, hogy ez most kevés volt.

Tanulság?

Ha már voltunk annyira tudatosak, hogy vásárlás előtt meggyőződtünk a kocsi hibáiról és hiányosságairól, akkor vegyük figyelembe a szakemberek véleményét, és a szükséges javításokat végeztessük el. Egy ilyen balesetből sokkal nagyobb tragédia is lehetett volna, egyszerűen nincs az a nagyságú anyagi ráfordítás, ami ne érné meg, hogy ne kockáztassuk a saját és mások életét.

Csak mondom, hogy a roncsot azonnal megvették és már vitték is valahova...

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....