2015.01.08.

A Budapesti Autóbusz Közlekedési Rt. (BART) autóbuszai 1928 és 1936 között szállították az utasokat, e cég történetéből emelünk ki néhány fontos fejezetet.

2015.01.04.

Új időszakos kiállítás nyílt a BMW Múzeumban nemrégiben, amely a MINI 55 éves történetét mutatja be az érdeklődőknek. 2016. január 31-ig a BMW Múzeumba ellátogatók első alkalommal gyönyörködhetnek a több mint 30 kiállított, eredeti MINI modellben, illetve a számos apróbb kiállítási tárgyban és...

2014.12.29.

A veteránautók többsége általában csak érzelmileg gazdagít, de vannak olyanok, melyek más műkincsekhez hasonlóan jó befektetésnek számítanak, különösen, ha magyar szakemberek munkája fémjelzi.

2014.12.04.

Van olyan kocsi ami négyen gurul és akad olyan, amelyik tízen, de volt idő, amikor kettő is elég volt, igaz akkor még ember, vagy ló vontatta a kerekes járművet, készült már kerék fából, alumíniumból és karbonból is.

2014.11.28.

John Godfry Parry-Thomas, brit autóversenyző, járműtervező mérnök 1927. március 3-án, rekordkísérlet során bekövetkezett halálos balesete után 42 évet kell ugranunk a történelemben ahhoz, hogy a „Babs” története folytatódjék. Ismerjünk meg egy másik Wales-i urat, Owen Wyn-Owent.

2014.11.22.

Az 1950-es évjáratú versenyautót a Mlada Boleslav-i Skoda Múzeumban lehet megtekinteni.

2014.11.14.

1927. március 3-án John Godfry Parry-Thomas, a brit autóversenyző, járműtervező mérnök életét vesztette az általa épített, szeretett unokahúgáról „Babs” névre keresztelt versenyautóban a dél-walesi Pendine melletti tengerparton, mellyel többször is sebességrekordokat állított fel. Az autót a...

2014.11.06.

Alkalmi bélyeget és emlékérmét bocsátott forgalomba Ganz Ábrahám iparos születésének bicentenáriuma alkalmából a Magyar Posta és a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön Budapesten, az Öntödei Múzeumban.

2014.11.04.

November 1-jétől kezdődően a magyarországi ügyfelek számára is elérhetővé váltak a BMW i modellek, amelyeket az érdeklődök Magyarországon elsőként a Wallis Motor Duna budapesti márkakereskedésében tudnak megtekinteni, kipróbálni, valamint megrendelni.

2014.11.03.

1961-ben rendeztek egy érdekes megbeszélést az Országos Találmányi Hivatalban, amikor is Kravits Artúr mérnök disztributoros dízeladagolója volt napirendenden. Ennek a találmánynak, a merészen új üzemanyag-adagoló berendezésnek további sorsáról folyt a vita az érdekelt állami irányító szervek,...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
Tegnap írta alá az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr – Audi Hungaria Deutsche Schule Győr és a....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. három....
2024.05.09
Rosszul lett egy utas az Austrian Airlines osztrák légitársaság Bécs felé tartó járatán.....
2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....