2018.02.12.

Két új, kétsávos szakaszt adtak át a 21-es főúton Nógrád megyében hétfőn. Szurdokpüspöki és Pásztó, valamint Pásztó és Mátraszőlős között összesen 8,2 kilométeren készült el a főút kétszer kétsávosra szélesítése 14,3 milliárd forintból – írta az MTI.

2018.01.03.

Csaknem 650 millió forintos pályázati forrást nyert Mohács útfelújításra, kerékpárút és körforgalom építésére - tudatta Szekó József (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán az MTI-vel.

2018.01.02.

Bonyhádon átadták a városközpontot a 6-os úttal összekötő Nepomuki Szent János hidat, amelyet 283 millió forint kormánytámogatással újíttatott fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – írta az MTI...

2017.12.28.

Kínában 530 ezer kilométernyi autóút épült az elmúlt öt év alatt az ázsiai ország közlekedési minisztériumának csütörtökön közölt adatai szerint.

2017.12.28.

Több mint 28 milliárd forinttal támogatja külterületi utak fejlesztését a vidékfejlesztési program keretében a Miniszterelnökség.

2017.12.11.

Megépül a több mint egy évtizede elkezdett, majd félbehagyott nyugati elkerülő út Gyöngyösön - jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselője hétfőn sajtótájékoztatón a városban.

2017.12.06.

- Meghalt az a munkás, akit elütött egy személygépkocsi szerdán az M0-s autóút törökbálinti szakaszán - egy autó behajtott a terelés melletti lezárt útszakaszra, és elütött egy ott dolgozó férfit.

2017.11.21.

Már zajlanak a munkálatok az M70-es autóút több mint tíz kilométeres, jelenleg kétszer egysávos szakaszának teljes autópályává fejlesztése érdekében, az alapkövet kedden tették le az autóút csörnyeföldi pihenőhelyénél Zala megyében.

2017.10.28.

A Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3-as autópálya csomópont, valamint a csomópont és a 2101 jelű út közötti szakasz építése 1,55 kilométer hosszan indult meg - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.. 

2017.10.18.

A kormány a közlekedés ügyét a polgári berendezkedés egyik legfontosabb elemeként tartja számon, nemcsak infrastrukturális szervezési, hanem társadalmi és kulturális kérdésnek tekinti - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán, az I. Magyar közlekedési konferencián, Egerben.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....