Kipróbált a BKK egy újfajta közlekedési rendet egy forgalmas fővárosi úton, aztán a teszt alapján hoztak döntést.
Bizonyos esetekben több mint felére csökken a szolgáltatás díja.
Elindult egy újabb tanév, a gyerekek pedig mostanra már talán vissza is rázódtak az új rendszerbe, hogy tanulniuk kell, és jól teljesíteni a tanórákon. Meg persze eljutni az iskolába, majd onnan haza. Azoknál, akik napi szinten autóval járnak suliba ez egy veszélyes üzem a szülőknek, illetve...
Megérkeztek a fővárosba az elektromos csuklós autóbuszok első példányai, amelyek a már felkészítés és tesztelés alatt álló, harminc szóló elektromos jármű mellé csatlakoznak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Országos jelentőségűnek nevezte az új CAF-villamosok Budapestnek történő beszerzését a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és az Irányító Hatóság korábban aláírta...
Hétfőtől új forgalmi rend lép életbe az Egressy úton: a Mexikói út és a Hungária körút közötti szakaszon munkanapokon, reggel 6 és 9 óra között csak a közösségi közlekedés járművei és a kerékpárral közlekedők hajthatnak be a belváros irányába.
A BKK azt közölte az MTI-vel, hogy ellenőreik az elmúlt hetekben több átfogó akciót hajtottak végre a főváros taxiállomásain és közlekedési csomópontjain, hogy kiszűrjék a jogszerűtlenül működő taxisokat.
Trolik válthatják a dízelbuszokat a 9-es autóbusz vonalán - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Társadalmi egyeztetés indul a 223E busz fejlesztéséről; átszállás nélkül, vagy kevesebb átszállással, gyorsabban lenne elérhető Pesterzsébetről a belváros - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben az MTI-vel.
Új fázisába lépett a Flórián téri déli felüljáró felújítása, a szakemberek speciális hidraulikus szerkezet segítségével megemelték a hídfők előtti első támaszköz szerkezetét, hogy a több mint negyvenéves sarukat korszerűbbekre cseréljék – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az...