Három német autógyár, a Daimler, az Audi és a BMW 2,8 milliárd euróért megvásárolta a Nokia HERE térkép és navigációs szolgáltatását – jelentette be hétfőn az autógyárak konzorciuma és a Nokia.
– További elektromos modelleket készül piacra vinni a BMW – derül ki Harald Krüger vezérigazgatónak a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lapnak adott interjújából. – Az i3 és az i8 között pusztán számszerűen akad még hely – mondta, hozzátéve, hogy konkrétumokkal egyelőre még nem...
Régi technikai dologról lesz szó, mely közel egyidős a belső égésű Otto-motorral. Ez a vízbejuttatás az égési folyamatába, először a szívócsőbe és innen a hengertérbe, vagy közvetlenül a hengertérbe. A több, mint száz éves motortörténelem alatt többször is elő-előkerült. A vízbefecskendezésű...
A BMW fontos tényezőként tekint az elektromos járművek közösségi megosztására a hosszú távon fenntartható nagyvárosi mobilitás, a forgalom módszeres csökkentése és a nagyvárosi életvitel minőségbéli javulása szempontjából.
Még soha, egy gyártónak sem sikerült az, hogy az első hét helyen az ő autói érjenek célba egy versenyen.
Júniusban összesen 208 813 járművet értékesített a BMW Group, ami 8 %-os növekedést jelent az egy évvel ezelőtti számokhoz képest. A BMW Group eddigi legsikeresebb félévét zárta, 1099748 modellt adott át ügyfeleinek világszerte, ami 7,8 %-kal több mint a tavalyi év első hat hónapjában...
A 40 tonnás elektromos teherautó – a holland Terberg gyártó modellje – sikeresen teljesítette első próbaköreit. Az autó megkezdte állandó működését és naponta nyolc alkalommal fog a SCHERM Group logisztikai központja és a BMW Group müncheni gyára között ingázni.
A BMW a Scherm-csoporttal közösen leplezte le azt az elektromos kamiont, amellyel alkatrészeket fognak szállítani a müncheni gyáregységek között.
A BMW továbbra is csak „láthatatlan gyárral” lesz jelen hazánkban, a Tata és a Daimler járműipari beruházásairól még folynak a tárgyalások – válaszolta egy újságírói kérdésre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Befektetési Ügynökség rendezvényén.
A Wheels & Waves Fesztiválra készített Concept Path 22 a BMW scramblere, amely az R nineT alapjaira épült.