2015.03.22.

Ezúttal az esztergomi gyártású négykerekűek standján nézelődtünk. Testközleben azok a modellek, melyekre büszkék lehetünk.

2015.03.05.

Globális modellel, a csak Esztergomban készülő Vitarával kezdte magyarországi történelmének újabb fejezetet a Suzuki, mely elkezdte egy újabb hazai autó sorozatgyártását.

2014.12.16.

- Több ezer Suzukit hívnak vissza a légzsák, illetve a motor lehetséges meghibásodása miatt - erősítette meg az Origo értesülését az MTI-nek a cég kedden.

2014.11.20.

Három helyszínen ingyen vizsgáltathatják meg rendőrségi szakemberekkel az autóikat az esztergomiak és az arra járók, hogy a jármű megfelel-e a téli közlekedés követelményeinek. A rendőrség közlekedési szakterületen szolgáló kollégái most olyan hibákra is felhívják a figyelmet, amilyenekért a...

2014.11.18.

– Megkezdik a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az új terepjáró, a Vitara sorozatgyártását januárban – jelentette be Oura Rjoicsi vezérigazgató kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

2014.09.03.

– Az SX4 S-Cross elnyerte a Magyar Termék Nagydíj® kitüntető címet és a MÚOSZ Gazdasági Sajtó Díját. Az autó – a Splash és a harmadik generációs Swift nyomdokain – a Magyar Suzukinak immár a harmadik nagydíjas modellje. A díjban olyan versenyképességi mutatók testesülnek meg, mint a szaktudás,...

2014.06.27.

– Az elmúlt évben nyílt három új márkakereskedés után újabb Suzuki-szalon kezdi meg működését, ezúttal Esztergomban.

2013.08.28.

Az eredetileg becsülthöz képest harmadába, illetve negyedébe kerül az Esztergom és az M1 autópálya közötti kapcsolathoz szükséges megvalósíthatósági tanulmány és értékelemzés elkészítése. A közbeszerzési pályázat eredménye a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....