2015.09.28.

– Megkezdődött a Hungaroringen a 4,3 kilométeres pálya kopórétegcseréjének előkészítése, újraaszfaltozzák a pályát és új rázóköveket raknak le; a teljes beruházás költsége bruttó 750 millió forint, amelyet a cég saját forrásból biztosít – nyilatkozta a Világgazdaságnak a Hungaroring Zrt. elnök-...

2015.09.26.

A következő napokban megkezdődik a fővárosi hulladékgyűjtő géppark modernizálása, októberig 64 új gépet állít üzembe az FKF Nonprofit Zrt., mintegy 3,5 milliárd forintos beruházással - mondta el a társaság szóvivője a környei M-U-T Hungária Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatóján.

2015.08.06.

– Két év alatt több mint 4,3 milliárd forintból mintegy húsz vasútállomás, illetve megállóhely – köztük Esztergom-Kertváros, Gyula, Karcag, Kisújszállás, Püspökladány – újulhat meg – közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.

2015.03.12.

Utolsó órák címmel az időmérő eszközök történetét, azok jellegzetes típusait, valamint a magyarországi óragyártás múltját mutatja be a Közlekedési Múzeum pénteken nyíló időszaki kiállítása, amely az utolsó tárlat a felújítás előtt álló intézmény régi, városligeti épületében.

2015.01.28.

A főpolgármester szerint több bank együtt nyújthat 60 milliárd forintos kölcsönt a 3-as metró szerelvényei felújításának finanszírozásához.

2015.01.17.

A MÁV-Start 2015-ben is folytatja személyszállító járműparkjának korszerűsítését: 106 elővárosi személykocsi mellett a gyorsvonati, távolsági vonatok 25 régi személykocsija is megújul – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.

2014.12.29.

A veteránautók többsége általában csak érzelmileg gazdagít, de vannak olyanok, melyek más műkincsekhez hasonlóan jó befektetésnek számítanak, különösen, ha magyar szakemberek munkája fémjelzi.

2014.09.13.

- Folytatja a Tatra villamosok felújítását a BKV a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által nyújtott támogatásból.

2014.08.25.

– Döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén a 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, köztük a szükséges hitelfelvétel előkészítéséről, valamint arról, hogy felkérik a BKV Zrt.-t a szerelvények felújítására vonatkozó tender kiírására.

2014.07.17.

Ki tudja miért… egyszerre csúcsosodnak Budapesten az út-, de leginkább a villamos felújítások, hogyan közlekedünk a felújítások közelében?

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2026.05.01
Az Európai Bizottság új Automotive Omnibus csomagja akár tíz évre befagyasztaná a kis elektromos....
2026.05.01
Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság....
2026.05.01
Május 1-jén újabb elektromos buszok állnak forgalomba. Velük együtt összesen már 45 új elektromos....
2026.05.01
A Burgenland Card több mint 300 látványossághoz biztosít hozzáférést a térségben, beleértve sok....
2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..
2026.04.30
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám....
2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....