személyi hír

Újabb öt évre bizalmat kapott a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke és elnöksége

2026.11.02.

A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra megválasztotta Morenth Pétert a szervezet elnökének, és ismét bizalmat szavazott az eddigi elnökségnek. A tanácskozáson a hazai körforgásos gazdaság és a hulladékgazdálkodás helyzete, várható szabályozási kérdései mellett az európai abroncsipar előtt álló feladatok, valamint a brüsszeli központú Tyres Europe nemzetközi szervezet keretei között a nemzeti szakmai szervezetek együttműködésének kérdése is napirendre került, sok más téma mellett.

 

A közgyűlés megerősítette a szövetség vezetésének folytonosságát; nemcsak az elnököt, hanem az eddigi elnökséget is újraválasztották. Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a HTA elnöki tisztségét, és a szervezet vezetésében már annak 2011-es megalakulása óta részt vesz. A tagvállalatok részéről az elnökség munkájában az alábbi vezetők vesznek részt:

  • Apollo Tyres (Hungary) Sales Kft.: Janicsek Árpád, a magyarországi, csehországi és szlovákiai piacért felelős országos kereskedelmi vezető.
  • Hankook Tire Budapest Kereskedelmi Kft.: Kwon Dong Chul ügyvezető igazgató, akinek képviseletét Kaliba Róbert, a teherabroncs-termékvonal kereskedelmi vezetője látja el.
  • Michelin Hungária Abroncsgyártó Kft.: Nemes Attila ügyvezető igazgató.
  • Pirelli Hungary Gumiabroncs Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.: Matteo Schiavo ügyvezető igazgató, aki szintén a magyarországi, csehországi és szlovákiai piacért felelős ügyvezető, akit Mezei Balázs, pénzügyi igazgató képvisel az elnökségben.

Kiszámítható szabályozás és fenntartható hulladékgazdálkodás

A közgyűlés kiemelten foglalkozott a hazai körforgásos gazdaság és hulladékgazdálkodás aktuális kérdéseivel. A résztvevők áttekintették a MOHU rendszerét és működését érintő minisztériumi felülvizsgálat helyzetét, valamint a HTA által korábban az illetékes tárcának jelzett jogszabály-módosítási javaslatokat.

A szövetség továbbra is a kiszámítható, szakmailag megalapozott szabályozási környezet kialakítását szorgalmazza. Célja, hogy a tagvállalatok tapasztalataira építve a gumiabroncs termékáram esetében hozzájáruljon a hulladékgazdálkodási rendszer hatékony működéséhez és a körforgásos gazdaság céljainak megvalósításához.

Erősödő nemzeti képviselet az európai szakmai együttműködésben

A közgyűlés tájékoztatást kapott a brüsszeli székhelyű európai szakmai ernyőszervezet, a Tyres Europe munkájáról, különös tekintettel a gumiabroncsipart érintő aktuális uniós jogalkotási és szabályozási folyamatokra.

A nemzeti szakmai szövetségek érdekérvényesítését erősíti, hogy közös képviselőjük ez évtől – évente váltakozó személyben – állandó megfigyelői státusszal és hozzászólási joggal vehet részt a Tyres Europe elnökségének munkájában. Ez közvetlenebb lehetőséget biztosít az egyes országok ágazati tapasztalatainak és sajátos szempontjainak megjelenítésére az európai szakmai álláspontok kialakításában.

V4-es együttműködés a közös ágazati érdekekért

A HTA továbbra is szorgalmazza a visegrádi országok – Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia – gumiabroncsipari szakmai szervezeteinek szorosabb együttműködését, valamint az ehhez kapcsolódó kormányzati szintű párbeszéd erősítését.

Mind a négy ország európai mértékben is jelentős abroncsgyártási tevékenységgel és aktív ágazati érdekképviselettel rendelkezik. Ez megfelelő alapot teremt a közös szabályozási kihívások azonosításához, a tapasztalatcseréhez és az összehangolt regionális fellépéshez.

A Magyar Gumiabroncs Szövetség a következő ötéves időszakban is a szakmai alapú érdekérvényesítés megteremtésére, a fenntartható hulladékgazdálkodás előmozdítására, a körforgásos gazdaság tényleges megvalósítására, valamint a hazai és az Európai Unióban a szakmapolitikai és az európai szövetségben a szervezeti együttműködések erősítésére összpontosít.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....
2026.11.02
Magyarország területén 2026. október 30-án 0 óra és 2026. november 1-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.11.02
Megrázó szombat esti tragédia a Revúca és Muránska Dlhá Lúka közötti úton: egy személyautó egy álló....
2026.11.02
Újabb használatiminta-oltalmat szerzett a győri Széchenyi István Egyetem, amelynek kutatói ezúttal....
2026.11.02
Hűtőközegbe merített akkumulátormodulokból álló energiatároló rendszert szabadalmaztatott a BYD. ..
2026.11.01
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma–1-es....
2026.11.01
Egy nagy baleset miatt kellett leterelni a forgalmat. ..
2026.11.01
Előbb utóbb minden háztartásban felmerül az igény, hogy jó lenne egy második autó: ovijáratba,....